A móri diák országos szakmai versenyen végzett a legjobbak között

Népszerű ajánlatok

/Fotó forrása: Facebook/

A Székesfehérvári SZC Perczel Mór Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma egyik diákja nagyon szép tanulmányi sikert ért el.

Kohán Krisztián (11.C) a 2023. március 30-31-én Budapesten megtartott Országos CNC programozás és gépkezelés szakmai versenyen indulhatott, ahol a legjobbak közé került, 10. helyen végzett.

Az NCT akadémián megrendezett versenyen 10. helyezést ért el, ami önmagában is kiváló eredmény. Ám ha azt is hozzátesszük, hogy – mint iskolájától megtudtuk – Krisztián szakmunkás képzésen vesz, a többi versenyző pedig technikus 5. éves, egyetemre készülő diák, akkor ez még nagyobb siker.

 

Alább az országos döntőbe jutott versenyzők névsorát olvashatják (figyelem, ez nem a végeredmény!):

Írj Te először kommentet "A móri diák országos szakmai versenyen végzett a legjobbak között"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*