Móriak is koszorúztak a felújított Wekerle sírkertben – Képekkel

Népszerű ajánlatok

/Fotó: Facebook/Wekerle Sándor Alapítvány Mór – Fotós: Hrubos Zsolt/

A Wekerle Centenáriumi Év keretében 2021. június 05-én került sor a Pest megyei Nyáregyházán a felújított Wekerle sírkert ünnepélyes átadására.  A nyáregyházi Két Szív Római Katolikus Plébánia és a Wekerle Sándor Alapítvány által megvalósított felújítást a Magyar Nemzeti Bank több mint 3 millió forinttal támogatta.

Az átadó ünnepség előtt Marton Zsolt, a Váci egyházmegye püspöke celebrált szentmisét. Köszöntő beszédében Virág Barnabás, az MNB alelnöke Wekerle Sándor miniszterelnök történelmi tetteit, sikeres válságmenedzselését, a környezettel összhangban megvalósított reformjait és a szélesebb néptömegek felemelkedése iránti elkötelezettségét méltatta.

Buza Ernő, az alapítvány kuratóriumi elnöke a Wekerle család 19. század végén és 20. század elején betöltött jelentős történelmi szerepéről, a volt miniszterelnök és pénzügyminiszter fia szakmai és politikusi érdemeiről és a sírkertben nyugvó családtagok életéről emlékezett meg. A Wekerle leszármazók nevében Dr. Patay Géza mondott köszönetet és osztotta meg a családi emlékeket a megjelentekkel.

A rendezvényen a helyi közösség és a Wekerle leszármazók mellett Mór város – Wekerle Sándor szülőhelye – polgármestere és civil delegációja is részt vettek.  

A rendezvény emléktábla leleplezéssel és a sírkert püspöki megáldásával zárult.

Forrás: OS

/Fotó: Facebook/Wekerle Sándor Alapítvány Mór – Fotós: Hrubos Zsolt/

Írj Te először kommentet "Móriak is koszorúztak a felújított Wekerle sírkertben – Képekkel"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*