Mórról indult: Szekeres Ildikó – Járványban önkéntes, védi a Tiszát, ingyen órát ad, cége van…

/Szekeres Ildikó/

Többször olvashattak oldalunkon városunkból elszármazott hírességekről.  Vannak azonban olyan Mórról indult  emberek, akiknek jelenlegi tevékenysége nem annyira „látványos”. Kevésbé vannak szem előtt az itt élők számára, pedig megérdemlik a figyelmet! Közülük most Szekeres Ildikót mutatom be. Vele beszélgettem karitatív tevékenységéről, pályájáról, hivatásáról, itt töltött gyermekkoráról, családjáról, Mórról…:

Névjegy

Név: Szekeres Ildikó

Foglalkozása: német-történelem szakos tanár, cégvezető, tolmács, fordító, bodyArt edző, kertész és konzerváló

Mikor, hol született, meddig élt Móron: 1969-ben születtem Móron.  18 éves koromig, 1987-ig éltem a városban.

Magánéleti adatok: Férjezett vagyok, egy lánygyermekünk van, aki 18 éves egyetemista. Budapesten élek.

Hobbija: az Élet (bővebben: filmek – moziban nézve -, színház, jó beszélgetések egy pohár rozéval, utazás, főzés, zöldség- és gyümölcstermesztés, olvasás, tánc). A sorrend nem releváns, bárhogy keverhető…

-Mielőtt rátérnénk arra, amiért úgy döntöttem, most (és nem később!) szeretném ezt a riportot elkészíteni veled, arra válaszolj légy szíves: honnan az indíttatásod, hogy régóta olyan ügyek mellé állsz oda, ahol önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül segíthetsz embereknek, véded a környezetet, és sorolhatnám…?

A válasz összetett. Elsőre a neveltetésem jut eszembe. A szüleim arra neveltek, hogy segítenünk kell másokon, azokon, akiknek erre szüksége van, sőt észre kell vennünk, aki erre rászorul. Emellett templomba járó gyerek voltam, a nagymamám hite és szeretete is nagy hatással volt rám. Lehet, hogy túlzásnak hangzik, de nem esik nehezemre mások szükségleteit a magam elé helyezni. Észrevettem, hogy ennek nagy hozadéka van. Attól érzem jól magam, ha adhatok.

-Akkor az előbb általam említett „most”-ról: miközben sokan  félve lépnek ki az utcára is, rólad ezt láttam a Facebookon:  tetőtől talpig fehér védőruhában, maszkban, szemüvegben önkéntesként közreműködsz Covid-19 szűréseken (mint a képen is látható).  Miért, hol, hányszor voltál, volt-e benned félsz?

Az első számú érzésem ezzel kapcsolatban: segítségre van szükség. Hallottam a Vöröskereszt felhívásáról, miszerint önkéntesek nélkül nehezen oldható meg a tesztelés lebonyolítása, az országban több állomáson. Azonnal felvettem velük a kapcsolatot. Két nap múlva – két vizsga letétele után – már a terepen voltam.

Pozitív gondolkodású, optimista ember vagyok, és csak nagyon kevés dologtól félek. Apukám nevelt a bátorságra. Elhiszem, hogy a védőruha megvéd, és óvatos is vagyok. De semmilyen negatív érzés nem tart vissza attól, hogy segítsek. 3 hét alatt Budapest III. kerületében egy mobil tesztállomáson vettem részt a szűrésben heti több alkalommal.

Covid-19 szűrésen önkéntesként

-Ugorjunk vissza egy nagyot az időben!  Már Móron a gimnáziumban is „örökmozgó”, nyüzsgő, közösségi ember voltál.  Mióta elkerültél a városból, keveset tudunk rólad. Mi történt veled érettségi után addig, amíg saját cégedet megalapítottad?

Igen, mindig is imádtam nyüzsögni, közösség egy tagjaként része lenni a szerves egésznek. Örömmel emlékszem vissza minden radnótis és Táncsics gimis eseményre. Nem tudtam elképzelni, hogy történik valami, és én nem vagyok ott. A móri TV-s „munkásságom” a mai napig meghatározza az életemet. Önbizalmat, önismeretet, tapasztalatot adott, bátran vágtam neki a világnak, amikor elkerültem Mórról a fővárosba.

Az érettségi és a cégalapítás között az egyetemi éveim voltak, utána rögtön létrehoztam a cégemet. Egyetem alatt is sokat dolgoztam, némettanárként tevékenykedtem különböző állami vállalatoknál, amik aztán a rendszerváltozás után sok-sok kis cégben folytatták tevékenységüket. Jókor voltam jó helyen, egyszerre több tucat cég keresett meg mint nyelvtanárt a 90-es évek első felében, így az egyetem elvégzése után nem volt kérdés, hogyan folytatom tovább.   1994-ben, egy  évvel a diploma megszerzése után  meg is alapítottam a cégemet, amit azóta is működtetek.

-Tudomásom szerint régóta tartasz tornaórákat, mégpedig bármiféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül.  Miért és miről van szó?

A mozgás, tánc, sport – ezen belül is a csoportos órákon való részvétel  – mindig is fontos része volt az életemnek. Egyetemi éveim alatt jazz táncra jártam, utána pedig heti 5-6 alkalommal vettem részt valamilyen csoportos tornaórán. 1996 óta kétlaki életet élek, sok időt, főleg nyarakat töltünk a vidéki házunkban Lajoskomárom mellett Sáripusztán. Eleinte futással, biciklizéssel oldottam meg a sportot, de később összehoztam a faluban egy kisebb csapatot. Kezdetben aerobikot, az utóbbi években bodyART órát tartok. Mivel ez nekem is fontos, és más tevékenységből tartom el magam, természetesen ellenszolgáltatás nélkül végzem. Óriási élmény számomra egy-egy óra megtartása.

Sáripuszta ezen kívül egy másik fontos dolog helyszíne is: saját bio kiskert és gyümölcsös, ami tavasztól őszig figyelmet igényel. Együtt lüktetek a természettel.  🙂  Egész nyáron a saját termésünket fogyasztjuk, nem tudnám ezt másképp csinálni.

-Teljesen más dolog:  Ha jól tudom szemétgyűjtési akciókban is részt veszel, pl. a Tisza-tónál sok száz zsák nagyságrendben gyűjtöttétek a hulladékot.

Nem teljesen más dolog, ez is az önkéntesség kategóriába tartozik. A 90-es években képes voltam kihordani Ausztriába a szelektív szemetet – főleg papírt -, mert ott szervezetten gyűjtötték már akkor is az újrahasznosítható hulladékot. Amikor tavaly nyáron hallottam Párdy Bence nevét, aki egyedül nekivágott, hogy megtisztítsa a Tiszát a főleg műanyag hulladéktól, azonnal kapcsolatba léptem vele, és kis csapatot szervezve többször vettem részt egész napos szemétszedéseken. Ki nem állhatom a pazarlást, a felesleges konzumálást és a szemetelést! Nem esik nehezemre, hogy mások által eldobott, vagy nem rendesen tárolt szemetet összeszedjek. A Tiszába ugyanis nagyrészt az Ukrajnában nem megfelelően tárolt szemét kerül az esőzések során.

Szemétgyűjtés a Tiszán

Nem veszek becsomagolt árut, évtizedek óta kerülöm a zacskók és nylon szatyrok használatát, nálunk otthon és a cégben szigorúan használt papírra lehet csak jegyzetelni. Ha valamit szükséges kinyomtatni, ügyelek arra, hogy kétoldalas legyen, és véletlenül se kerüljön két-három sor egy újabb oldalra. Ez talán már idegesítően is hathat külső szemmel, de lehet, hogy ez az attitűd szükséges ezekhez az önkéntes tevékenységekhez.

-Az ország egyik legsikeresebb nyelviskoláját vezeted tulajdonosként évtizedek óta.  Mire vagy a legbüszkébb vállalkozásoddal kapcsolatban?

Amikor tanárból cégvezető lettem, sokan viccesen „üzletasszony”-nak szólítottak. Mosolyogtam rajta, mert tudtam, hogy szívvel-lélekkel tanár vagyok és az is maradok. Nem szippantott be az üzleti világ, nem motivál a még több partner szerzése és a még magasabb éves bevétel. A partnereim felé (cégeknél tanítunk, nekik tolmácsolunk és fordítunk) a gyors problémamegoldást, emberséges hozzáállást képviselem és csakis a win-win helyzetekben hiszek.

Úgy vélem, ezt érzik a céges partnerek és a munkatársaim is. Nekem a cég vezetése és egyben tartása egy misszió.

Ma is tartok órákat, tanítás nélkül nem tudom elképzelni az életet.

-Térjünk vissza szülővárosodba! Milyen a viszonyod Mórral, az itt élőkkel? Hazalátogatsz időnként?

Eltávolodtam egy picit a várostól, máshova helyeződik a hangsúly, de tervben van, hogy felveszem újra a szálakat. Talán ez az interjú egy jó apropó erre. Anyukámat látogatom rendszeresen, de a rokonság nagy része, apukám családja nem Móron él. Szóval ez felhívás keringőre – ha akad Móron olyan akció, amiben tudok segíteni, repülök!

-Fejezzük be beszélgetésünket – kicsit talán rendhagyó módon – gyermekkoroddal!  Legemlékezetesebb móri élményeid, kedvenc helyeid, legkedvesebb tanáraid, régi barátok, akik hiányoznak…?

Hát igen! Abból látszik, hogy öregszem, hogy egyre többet gondolok Mórra, a gyerekkoromra, a szülőhelyemre, az iskoláimra, tanáraimra. Sajnos néhányan már nincsenek közöttünk. Mindig azt gondolom, hogy nem lehettek volna jobb iskoláim és jobb tanáraim, mint amilyenek voltak. Számomra a Radnóti az ország legjobb  általános iskolája, remek tanárokkal: Piroska néni, Lovász Béláné, aki annyira féltett minket, hogy testnevelés órán nem öltözhettünk át tornaruhába, nehogy megfázzunk, Hübler Jóska bácsi a napközis tanárunk, akinél csendes pihenőként a padra kellett hajtanunk a fejünket.

Péteriné Jencski Erzsébet, aki a némettanárom volt, ha ő nincs, lehet, hogy soha nem kerülök ilyen kapcsolatba a német nyelvvel, ami tulajdonképpen az életemet alapozta meg. Lévai Sándorné, töri és magyar tanárom, vagy Kállai Mária orosz-és magyartanárom: szerintem ők a tanárság  legmagasabb szintjét képviselik. Vagy Balogh Tibor, akibe a fél osztály szerelmes volt. De Kamocsay Ákosné Vera nénire is nagyon-nagyon szívesen emlékszem vissza, és Rigó István igazgató bácsira, vagy Lenner Lajosnéra – Eszti nénire -, az osztályfőnökömre. Felsorolni is nehéz azt a sok-sok tanárt, akihez szép emlékek fűznek.

No, és a gimnázium: Vitkovics Károly, Farkas Lászlóné – Zsuzsa néni, és Káldi Béláné – Bori néni,  Fazekas János. Felejthetetlen emlékek az iskolapadokban. Sokat emlegettem ezeket az éveket a lányomnak, amikor ő is gimnazista volt.

Lennék újra iskolás és benéznék a móri TV-be is, mi változott. Aztán felsétálnék a Vértesbe, a régi akadályversenyek helyszínére. Szívesen emlékszem vissza a balatonszepezdi táborozásokra is!

 

                                                                             Nagy Pál

 

Szekeres Ildikó és lánya

 

Fotók:Szekeres Ildikó saját archívumából