“A móriak meggyőző fölénnyel kerültek az első helyre”

Népszerű ajánlatok

/2016-os kép – fotó:Nagy Pál/

Talán ma is érdekesek lehetnek a Mór és környéke ipari és mezőgazdasági létesítményeinek 20. századi történetéről szóló régi híradások – mint például ez, 1986-ból:

MÁV Volán komplexbrigádok versenye

A MÁV Vezérigazgatóság és a Volán Tröszt szakszervezett bizottságainak kezdeményezésére tizenkét évvel ezelőtt alakultak az elMÁV—Volán komplex- brigádok. Azóta a brigádok alapvető feladata nem változott, a két közlekedési Vállalat megfelelő együttműködésével a szállítás minőségi mutatóinak javítása.

Az elmúlt évi eredmények a brigádok munkájának romlásáról tanúskodtak. Az 1985-ös év munkájáról 12 kollektíva küldte el önértékelését a Magyar Államvasutak Igazgatóságának kereskedelmi és szállítási osztályára. A Budapest—Duna- part, Balassagyarmat és Bicske vasútállomásokon dolgozó brigádoktól nem kapta meg a jegyzőkönyvet a zsűri. Az eredmények alapján elmondható, hogy újra fellendülőben van a mozgalom. Több brigád területén nőtt a “kezelt kocsik” száma, kevesebb vagont raklak ki késve, több vagon indulhatott tovább üresen szombaton és vasárnap mint korábban.

A brigádok három csoportban versenyeztek.

Azok közül az állomások közül, ahol évente 2500 kocsinál kevesebbet kezelnek a móriak meggyőző fölénnyel kerültek az első helyre, megelőzve a Tatabánya alsón dolgozókat és a váciakat, a komáromiak az ötödik helyen végeztek.

A 2501—5000 kezelt kocsicsoportban a Szécsény, Székesfehérvár, Győr. Tata sorrend alakult ki, A harmadik csoportba Sorolt állomásokon évente 5000-nél több kocsival van munkájuk a vasutasoknak és a Volánosoknak. Itt a tokodiak végeztek az élen, megelőzve Budapest—Angyalföldet.

Az 1977-ben alakult tokodi komplexbrigádban harmincán dolgoznak. Eredményeik fokozatosan javultak, tavaly a verseny második helyért végeztek. 1600 kocsival többet kezeltek mint az elmúlt évben, a késetten kirakott kocsik arányát 17 százalékról 11.4 százalékra csökkentették, javítottak a szombat—vasárnap kezelt kocsik arányán is. Í9H5-ben összesen 9023 vagont kezeltek. A vasárnap és munkaszüneti napokon étkezett 2122 kocsiból 1000-ot raktak ki.

A csoportban első helyen végzett brigádok tagjai pénzjutalmat kaptak. A tokodiak nyolcszáz, a szécsényiek hatszáz, a móriak négyszáz forintot.

A Budapest—Angyalföldön, Székesfehérváron és Tatabánya alsón dolgozó komplexbrigádok oklevél elismerésben részesültek. Szocialista met kaptak a Győr, Tata, Cegléd, Mosonmagyaróvár, Komárom, Vác vasútállomás brigádjai.

A kitüntetéseket és elismeréseket a MÁV—Volán komplexbrigádok országszerte a vasutasnapi ünnepségeken vehették át.

Fenyvesi Károly

 

Forrás:Library.hungaricana.hu/Dolgozók Lapja, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)   / 1986-07-12 / 163. szám

 

Kiemelések tőlem – a szerk.

Írj Te először kommentet "“A móriak meggyőző fölénnyel kerültek az első helyre”"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*