„Arc a televízióból: Bogyay Kati” – a móri lány, aki messzire jutott

/ A képen: Bogyay Katalin 1993-ban – Forrás: Forrás:Library.hungaricana.hu/Új Néplap/

A Mórról elszármazott hírességek közül is kiemelkedő egyéniség Bogyay Katalin, hazánk jelenlegi ENSZ-nagykövete.  Az alábbi, 1993-as cikk az ő tevékenységéről szól:

„Arc a televízióból: Bogyay Kati

Bogyay Katalin nemcsak riporternek jó. Abszolút profi akkor is, ha ő maga az interjúalany.

A tévé aulájában találkozunk, és felkészülten érkezik, hozza magával gépelt szakmai önéletrajzát, életútja adataira tehát már nem kell rákérdeznem, legfeljebb ebből kérdezgetem.

Amikor például azt olvasom ebben az önéletrajzban, hogy kereken tíz esztendeje munkatársa a televíziónak, s hogy ebbe az évtizedbe olyan riportalanyok is belefértek, mint Margaret Thatcher, Chaim Herzog izraeli államelnök, II. János Pál pápa, Lady Diana meg II. Erzsébet, akiket Budapesten kísért, vagy Göncz Árpád, akivel Dániában és Nagy-Britanniában járt, akkor nem tudom nem megkérdezni, hogy e káprázatos névsorból ki szerezte számára a legnagyobb riporteri és emberi élményt.

– A pápa – feleli -, aki köztudottan a világ legjobban őrzött embere, mégis újra meg újra megkerüli a protokoll szigorú előírásait.

Igazi méltósága abból áll, hogy nincs benne semmi külsőségesen méltóságteljes, hogy legtermészetesebben árad belőle az emberség, bárkivel beszél is, akár egy magamfajta egyszerű tévériporterrel. És beszélget velem, velünk, mindenkivel, aki a közelébe kerül, nem érdekli, hogy az illető benne van-e éppen a számára szervírozott protokollban.

– És II. Erzsébet?

– Hozzá valóban csak azok jutnak el, akiket előzetesen összeírtak a számára, de ezek között szerencsére szerepelt néhány újságíró is, köztük jómagam. Ő is közvetlen és kellemes ember. Hogy én lehettem magyarországi látogatásának tévéközvetítője, abban bizonyára az is szerepet játszott, hogy három évvel ezelőtt ösztöndíjasként tanultam a BBC-nél (pályázaton nyertem el az ösztöndíjat). Ősszel ismét megyek Londonba, „A média kultúrdiplomáciában” című anyag tanulmányozására, ezúttal egyéves ösztöndíjjal, amit a brit kormánytól kaptam.

– Akkor mondhatni, és gondolom, vállalja is, Kati, hogy maga anglomán?

– Vállalom, hozzátéve egy jelzőt: hálás anglomán vagyok. Hálás, mert a BBC-nél igazán rengeteget tanultam: hogyan kell egy témát kiválasztani, miként kell körüljárni, felkészülni belőle, hogyan lehet két-három percbe sűríteni, ha csupán híradós eseményről van szó, úgy, hogy a nézőben rögződjék a tartalma is meg a képszerűsége is. Fantasztikusan értik ott ezt a dolgot, és látszólagos könnyedségük mögött igen komoly, alapos munka van.

Magam is azt a munkát szeretem a legjobban, amelyet előzőleg alaposan tanulmányozhatok, amelyből felkészülhetek, amellyel tudásban, gyakorlatban magam is előreléphetek.

– Például?

– Sok példát mondhatok. Az egyik legutóbbi: Jehudi Menuhin.

Mielőtt interjút készítettem vele, alaposan felkészültem egész életéből és műveiből, gondos válogatás után választottam ki megfelelő helyszínt beszélgetésünkre, előre leleveleztem vele a dolgot, hogy ő is átgondolhassa előzetesen, miről fogunk beszélgetni és így tovább.

A néző pedig egy-egy riport után, gondolom és remélem, sokáig emlékszik a riportalanynak nemcsak a szövegére, de egy-egy mosolyára, gesztusára is.

– Az nem került a képernyőre, amikor II. Erzsébettel beszélgetett. Árulja el most az olvasónak, miről csevegtek?

– Elő volt írva, hogy csak ő kérdezhet, mi csupán válaszolhatunk.

Engem arról faggatott, hogy mennyien néznek nálunk televíziót, és hogy itt milyen közvetlen és közvetett hatást gyakorol a televízió az emberekre.

Barabás Tamás”

 

Forrás:Library.hungaricana.hu/Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)  / 1993-06-24 / 145. szám