A Vértes szépségei, látnivalói: Majki műemlékegyüttes

Népszerű ajánlatok

/Majk sajtófotón – Forster Központ/

Térségünk sok műemlékkel, látnivalóval rendelkezik. Egy körutazás keretében bemutatunk/bemutattunk néhányat, talán kedvet csinálunk alaposabb megismerésükhöz is.

“A majki műemlékegyüttes Oroszlány külterületén (Majkpuszta) található, valaha kamalduli szerzetesek éltek falai között, különálló kis cellaházakban. A barátlakokon kívül a komplexum része a templomból megmaradt, ma csonkán álló torony, illetve a főépület is, amelynek falai között – miután II. József rendelete nyomán a rendet megszüntették – az Esterházyak alakították ki vadászkastélyukat.

Majk napjainkban

2001 óta a Műemlékek Állami Gondnoksága felügyeli az épületegyüttest, ám a kastély teljes rekonstrukciója még várat magára  (Már felújították, látogatható – a szerk).  A 90-es években a cellaházakat felújították, ám ma már ismét rájuk férne egy teljes körű felújítás.  ( A felújítás elkezdődött – a szerk).  A kilátóhelyként funkcionáló templomtoronyból Esterházy Pál Harmonia caelestis című művének dallamai csendülnek fel bizonyos időközönként harangjáték formájában.

A majkihoz hasonló kamalduli remeteség Csehországban, Olaszországban és Lengyelországban maradt fent, utóbbi falai között még ma is remeték élnek – az ő mindennapjaikat bemutató fotókiállítás nyílt nemrég Majkon.

2006 júliusában művészfilmet forgattak a rossz állapotú kastély falai között, amelynek helyszíne egy második világháború utáni lepusztult kolostor – ehhez sajnos a helyszín teljesen megfelelő volt.

Látogatható  minden egész órában idegenvezetéssel.

Nyitva:

szerda 10:00–18:00
csütörtök 10:00–18:00
péntek 10:00–18:00
szombat 10:00–18:00
vasárnap 10:00–18:00
hétfő Zárva
kedd 10:00–18:00

Lehetőség van kipróbálni a remeték életét, hiszen újból lakhatók a cellaházak, a mai kornak megfelelő komfortfokozattal.

Forrás:wikipedia

(Jelenleg folyik a felújítás, így nem látogathatók a cellaházak, csak a kastély kiállításai – a szerk.)

Látogatói információk

A későbbiekben többször is foglalkozunk még Majkkal: történetével, fejlesztésével… –  a szerk.

Írj Te először kommentet "A Vértes szépségei, látnivalói: Majki műemlékegyüttes"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*