Régi interjú Dr. Szagmeiszter Pál móri háziorvossal: „A doktor vadászik, főz és nyer”

/A kép illusztráció – Fotó:Pixabay/

Móron rengetegen ismerték Dr. Szagmeiszter Pál háziorvost, hisz hosszú évtizedekig – haláláig – gyógyította a lakosságot városunkban és Csókakőn egyaránt. Az alábbi riportot 1995-ben készítették vele:

„Nem híve a vérző erdőnek a bakonyalji puskás

  A doktor vadászik, főz és nyer

Beszélgetésünk szaggatott, mert „alanyomnak” minduntalan a bográcshoz kell lépni, keverni, kóstolgatni. Már az agyondicsérés előtti szakaszába ért az őzpörkölt. Dr. Szagmeiszter Pálnak nagy híre van a tardosi vadászok között Nyerő ember. Nyert is a főzőversenyen, nem az elsőn. Először furán csengő nevét tisztáztuk.

– Valahol, valamikor elírták, magyarították, így lett Szagmeiszter. Szüleim hagyták, hogy jó ez így is, maradt hát.

A bakonyi tájban

Máskülönben Móron háziorvos és tagja egy egészségügyi betéti társaságnak. Szaka belgyógyász és általános orvos: az „Ezerjó” földjén jól megél velük. Népszerű, jovális, gyorsan barátkozó, de a tiszteletadásra vigyáz. Szinte összetalálkozott praktizáló helyével.

És a Bakonyalji Dózsa Vadásztársasággal is nagyon együtt van. Remek vadászterületük Csatka, Réde, a Bakonyalj zegzugai, többnyire erdő. Jó vadas vidék.

– Mégsem lövök már sok vadat. A kapitális példányokat pedig hagyom a külföldieknek – mondja a nagy kanál mellől. – Valamikor, fiatal koromban harminc-negyven disznót is lőttem, de most már nem vagyok híve a vérző erdőnek. Pedig a vaddisznó a szerelmem, legszívesebben mindig arra megyek. De már inkább meglesni, figyelni a viselkedését, a mozgását. Élményt adni a szemnek, az érzéseimnek, meg cserkelni, ha kell a sűrűben, merre a vadkanok járnak. Mostanában már beérem ennyivel.

„Pótszigorlat”

Kavarás, kóstolás. Nemsokára itt nagy evés lesz, gyűlnek az ínyencek. A doktor főzőtudományát nem autodidakta módon szedte össze.

-Az érettségi után egyéves vendéglátóipari iskolába jártam, ami aztán jól jött az egyetemi években. Nem csak hallgatótársaim között produkáltam magam, nyaranta elszegődtem szakácsnak. Többnyire a Balaton mellé. Egy szegény egyetemistának kapóra volt a kereset. Jártam külföldön is. Aztán amint vadász lettem, a kettő már összefonódott. Nem is a kettő, hanem a három.

Illat-ihlet

Mintha a bográcsban fortyogó étel finom illataiból kapná az ihletet, hosszan elmeditál azon, miként kapcsolódik össze az orvosi hivatás, a vadászkodás és a főzés tudománya. A vele járó siker. Az is valamiféle trófea, ha dicsérik az étkét; talán több is egy őzagancsnál. Ez kicsit az orvos harca a helyes táplálkozásért: a vadhúsban kevés a koleszterin.

Humánum, ha valaki a maga módján, a maga helyén tesz embertársaiért. Hát még ha ebbe az erdő, annak minden szépsége is belejátszik. Bár a móri orvos testsúlyban nem éppen „élő reklám”, de természetében hamar felfedezhető a harmónia; az, ami a környezetével, pácienseivel és vadásztársaival összeköti.

Most bakonyi rezidenciájukra készültek vissza, külföldieket vártak az őszi vadászidényre. Sok más nyelvű dicséret elhangzik majd ott, amikor dr. Szagmeiszter Pál főz.

Havasházi László ”

 

Forrás:Library.hungaricana.hu/24 óra, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám) / 1995-09-07 / 210. szám