Móri legendák: a bűnös életű grófnő, a fiatal fuvarosok és a szellemek…

(a kép illusztráció – forrás:wikipedia)

Mór történetének egyes korszakaival, az „őslakos” móriak, illetve a Mórra évszázadokkal ezelőtt betelepített német lakosság életével, szokásaival, mindennapjaival több alkalommal foglalkoztunk. Mindezek azonban szinte kimeríthetetlen témát szolgáltatnak.

Sorozatunkban (nem időrendben) kicsit jobban elmélyedünk a témában.

A nők téli munkája közben – természetesen – sok mindenről beszélgettek…

„Ilyenkor kerültek szóba a boszorkányhistóriák, a kísértetekről szóló esetek is.

Íme egy ezek közül:

Mór egyik kastélyában élt valamikor régen egy bűnös életet élő grófnő. Vétkeiről csak annyit mondhatunk el, hogy azokat kan kutyákkal és bakkecskékkel követte el…

Halála után a grófnőt illő módon eltemették, ám reggelre koporsóját a sírdombja tetején találták.

Az elhantolást megismételték, de másnapra a koporsót a föld újra kivetette magából.

Összeült a családi tanács, s ott elfogadták a legidősebb családtag javaslatát: a halottat egy, a falu szélén található mocsárba kell temetni.

Így is történt. A parádéskocsis a kapott utasítás szerint a mocsárnak irányította lovait, néhány hatalmas ostorcsapással megvadította őket. Aztán a mocsár szélén leugrott a kocsiról, melyet rövidesen lovastól, koporsóstól elnyelt az ingovány.

Nem sokkal e szokatlan temetés után furcsa hírek keltek szárnyra a környéken. Egyesek mintha egy fehérruhás női szellemalakot láttak volna imbolyogni a mocsár felett.

A bátrabbak, akik azt közelebbről is meglesték, azt állították, hogy az alaknak kecskelábai vannak. A félelmetes környéket sötétedés után már mindenki elkerülte. Az anyák csintalan gyermekeiket a kecskelábú grófnő szellemével ijesztgették.

Egyszer fiatal fuvarosok egy csapata elhatározta: ők aztán megmutatják, hogy semmiféle szellemtől nem félnek!

Egyik fuvarjukat szándékosan úgy tervezték, hogy útjuk majd sötétedéskor vezessen el a mocsár mellett. Nemsokára valóra is váltották tervüket.

A leszálló sötétedésben közeledtek a mocsár felé, aggódó tekintetüket le nem véve róla.

Közelebb érve meg is pillantották a szellemalakot, amelyik a mocsár széle felé tartott, s amikor partra ért, lépteit egyenesen feléjük irányította.

Most már inukba szállt a bátorságuk: ostort, gyeplőt a lovak közé hajítva leugráltak a kocsikról és hazaszaladtak.

Másnap korán reggel a szégyentől gyötörve újra elmentek a mocsárhoz. Megnyugodva látták, hogy lovaik békésen legelésznek az árokparton.

Nekiláttak, hogy átvizsgálják a mocsár homokos partját, különös figyelemmel azt a részt, ahol a grófnő szellemalakját feléjük közeledni látták.

Ám a remélt emberi lábnyomok helyett csak kecskenyomokat találtak!”

(Részlet Schwartz Alajos: A móri németség története és élete c. könyvéből – a szerző engedélyével)