Mór környéki híres emberek: az orosz kényszermunkatábort is megjárt Dr. Hegyi Imre

/Dr. Hegyi Imre és a Hegyi Imre emlékpark egy részlete – fotó:wikipedia, illetve geszlerpince.hu/

Mór környéke híres szülötteinek bemutatását ezúttal a bakonycsernyei Dr. Hegyi Imre Néprajzkutató–muzeológus, kandidátus életével, munkásságával folytatjuk:

1921. március 17-én született Bakonycsernyén.

A helyi hatelemi elvégzése után, 1933-tól 1941-ig volt a Pápai Református Gimnázium diákja, ahol részt vett néphagyománygyűjtésen, a faluszemináriumi munkában, a regőscserkészetben.

Az érettségi évétől (1941) katona volt, 1943 nyarától 1945 márciusáig a fronton.

1945-ben kezdte meg tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Egyetem Bölcsészkarán. Néprajzot, ember-földrajzot, történelmet, török és orosz nyelvet tanult.

1948-ban koholt vádak alapján letartóztatták, és a Szovjetunióba szállították.

1956-ban, a hruscsovi amnesztiával szabadult a kényszermunka-táborból. 1991-ben rehabilitálták.

1958-ban fejezhette be a tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Néprajz-muzeológia szakon szerzett diplomát.

1956 és 1960, valamint 1966 és 1979 között a Magyar Néprajzi Múzeum köztiszteletben álló főmunkatársa volt, de közben 1960-tól 1962-ig a BHG-ben segédmunkásként dolgozott, és csak 1962-ben térhetett vissza a szakmájába.

A nyugdíjba vonulása (1984) előtti éveket Sopronban, a Központi Bányászati Múzeumban töltötte tudományos főmunkatársként, az erdészet szakértőjeként.

A Néprajzi Múzeumban a több mint negyedmilliós tételszámú Fényképgyűjtemény kezelője volt, részt vett a Magyar Néprajzi Atlasz anyagának gyűjtésében és rendezésében, mintegy 40 kutatóponton végzett gyűjtést Magyarországon és Csehszlovákiában.

Alkalmanként részt vett főiskolai hallgatók és amatőr néprajzi gyűjtők gyakorlatának irányításában is.

Kutatásaink homlokterében a magyar népi erdőgazdálkodás néprajzának komplex vizsgálata állt.

E területről született számos tanulmánya, valamint doktori (1972) és kandidátusi (1978) disszertációja.

Ez utóbbit az Akadémiai Kiadó jelentette meg: A népi erdőkiélés történeti formái címmel. Rangos szakfolyóiratokban jelentek meg tanulmányai a népi táplálkozásról, a vízimolnárokról és a magyar bányászat történetéről.

Számos szakmai és szépirodalmi szöveget fordított le orosz nyelvről az Európa Kiadó és különböző folyóiratok számára. Pl. Virjatyino falu monográfiájának legfontosabb fejezeteit, valamint tuvai és örmény népmeséket.

Jól tudott németül és szerb-horvátul is.

Tagja volt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Országos és Budapesti Néprajzi Szakosztálya Választmányának, valamint a Magyar Néprajzi Társaságnak, ahol több évig ugyancsak a Választmány tagjaként működött.

Kitüntetései: TIT Aranykoszorús jelvény (1979), Kiváló Munkáért (1984), továbbá (posztumusz): Szabad Magyarországért Emléklap (1999) és Gulág Emlékérem (2003).

1991. december 3-án hunyt el. Budapesten, a Farkasréti temető 33/5 parcellájában nyugszik.

Dr. Hegyi Imre néprajztudós könyvtárát az özvegye: Dr. Kiss Mária néprajzkutató a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának ajándékozta.

(forrás:hegyiemlekpark.hu)

A Hegyi Imre Emlékparkot 2011. június 4-én avatták a Bakonyban, a Szápár irányából Tés felé vezető út jobb oldalán:

Fotó:geszlerpince.hu

Dr. Hegyi Imréről ezt olvashatjuk még a wikipedián:

Élete

1978-tól a történettudományok és a néprajz kandidátusa. A Pápai Református Kollégium diákja, majd a budapesti tudományegyetem hallgatója.

Hosszú éveket töltött hadifogolyként a Szovjetunióban, csak Sztálin halála után térhetett haza, és folytatta egyetemi tanulmányait. 1958-ban diplomázott a budapesti tudományegyetem néprajz–muzeológia szakán.

1956-tól a Budapesti Néprajzi Múzeum munkatársa. 1960-ban igaztalan vádakkal eltávolították a múzeumból, csak 1964-ben térhetett oda vissza. 1991-ben rehabilitálták.

Nyugdíjasként, 1979 után a Soproni Központi Bányászati Múzeum tudományos főmunkatársa, az erdészeti ágazat szakértője.

Fő kutatási területei: a népi erdőgazdálkodás, a molnármesterség, a magyar bányászat története. Részt vett a Magyar Néprajzi Atlasz gyűjtőmunkájában, néhány évig az atlasz adattárának gondozója.

Jelentős műfordítói munkássága is, a Szovjetunió népeinek folklórját ültette át magyarra. Tanulmányai szakfolyóiratokban és évkönyvekben, egyéb írásai és műfordításai irodalmi folyóiratokban és kiadóknál jelentek meg.

Könyvtárát a Pápai Református Gyűjteményre hagyta.

Bakonycsernyei szülőházán 1996-ban emléktáblát helyeztek el, 2002-ben a község faluházában emlékszobát rendeztek be.

Művei

A népi erdőkiélés történeti formái. (Az északkeleti Bakony erdőgazdálkodása az utolsó kétszáz évben.) Bp., 1978.

Erdei fakitermelés Bakonycsernyén. = Néprajzi Közlemények 1957. 3–4. sz.

Szamárfülü kán. Turai népmesék. Bp., 1959.

Elvarázsolt madarak. Örmény népmesék. Bp., 1961.

Gyűjtögetõ gazdálkodás az északkeleti Bakonyban. = Ethnographia, Ethnographia – Népélet Ethnográfia, 1970. 2–4. sz.

A népi erdőgazdálkodás jogszokásairól. = Az erdőgazdálkodás története Magyarországon. Bp., 1975.

Fejezetek a Bakony erdei állattartásának történetéből. = Néprajzi tanulmányok Dankó Imre tiszteletére. Debrecen, 1982.

A magyar bányászat középkori kezdetei. = Iparrégészet. 2. Köt. Vp., 1984.

Történeti adatok az északi Partium 18–19. századi erdőgazdálkodásához. = Országos Erdészeti Egyesület Erdészettörténeti Szakosztály Közleményei, 16. 1988.

 forrás:wikipedia