Innen küldtek fényjeleket Csókakő és Fehérvár felé? – Csikling vár

Népszerű ajánlatok

/Fotó:varbarat.hu/
Fejér megyében sok olyan – a történelem viharában részben vagy teljesen – elpusztult épület, műemlék, érték van, melyet ma már nagyon kevesen ismernek. Ilyen a Vérteshez is elég közel lévő, a Bakony erdejében, Bakonycsernye és Isztimér között található Csikling vár…
Nézzük, mit találtunk róla:

Isztimér községhatárában, Bakonycsernyétől délre, mintegy 4 kilométerre, egy vízmosás felett, 420 méteres tengerszint magasságban, a hegytetőn található az ismeretlen időben épült vár csekély maradványa.

A vízmosás kb. 20-25 méter magas meredek fala északról és nyugatról nyújtott természetes védelmet.

A megközelítően négyszög alaprajzú területet 4-5 méter mély és 5-7 méter széles árok vette körül, melynek északi részén 0,8-1 méter vastag, szabálytalanul rakott, mészhabarcsos alapfalmaradvány látható (legmagasabb pontján egy négyszög alapú toronyfélével együtt).
A falak anyaga kisebb-nagyobb mészkő darabokból áll, melyek között téglának nyomát sem találni, ami a vár régi eredete mellett szól.
Legnagyobb valószínűség szerint az is afféle kisebb vadászkastély, vagy megerősített hely lehetett, melyben talán a környéken vadászgató királyaink is megfordulhattak, amit a közeli Királyszállás név is igazolni látszik.
(forrás:varbarat.hu)
Fotó:varbarat.hu

A középkori eredetű Csikling vár romja is műemlék jellegű látványosság. Szerepe volt a honfoglalás, a tatárjárás, a török dúlás idején.

E földvárról fényjelekkel kommunikáltak a Vértesben levő Csókakő, valamint a székesfehérvári várak között.
A vár építésének pontos ideje nem ismert. Egy 420 m magas domb tetején elhelyezkedő, összedőlt várépület belsejében 1 – 1,5 m széles mészhabarcsos falmaradványok figyelhetők meg, amelyek egy négyszögű lakótorony, még jól felismerhető falai voltak.
A középkorban vadászkastélynak építették át. Közelében található a Tési – fennsík perem egyetlen forrásbarlangja.
(forrás:users.arw.hu)

Írj Te először kommentet "Innen küldtek fényjeleket Csókakő és Fehérvár felé? – Csikling vár"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*