Mórról indult: Dr. P. Frey Frenc Jácint

„Immár 21 éve emlékezünk meg a „Köviben” halálának évfordulóján, de sokan nem ismertük őt, és ez késztetett, hogy utánajárjak, ki is volt ő valójában? Papp Ágnes testvérünk jóvoltából jutottam el Nyúl Sárához, aki nálunk sekrestyés volt, és abban a szerencsében volt része, hogy Jácint atya mellett tevékenykedhetett.

A tőle kapott írásos anyagból készítettem ezt a megemlékezést, mely egy csodálatos ember rövid életútja.

1914. május 20-án született Móron.

Szegény paraszti családból származott. Édesapját korán elvesztette, de energikus és mélyen vallásos édesanyja már gyermekkorában az oltár közelébe irányította lépteit.

A Kapucinus Rendbe 1929. augusztus 29-én lépett be. Tanulmányait mind a gimnáziumban, mind a Budapesti Pázmány Péter Hittudományi Egyetemen kitünő eredménnyel végezte. 1939. július 2-án szentelték pappá a Budai Rendi templomban.

Utána három évig a római Gregoriánán végzett egyháztörténelmi tanulmányokat, és ugyanott szerzett doktorátust is. Hazatérve a rendi főiskolán tanár, prefektus és spirituális volt.

Tanítványait nemcsak a tudományokban müvelte magas fokon, hanem megtanította őket az Egyház iránti hűségre és rendje szeretetére is. Jellemző jellemalakító nevelésére, hogy tanítványai közül – bár az élet keményen megpróbálta őket – egy sem lett aposztata.

Szívesen és örömmel vett részt a lelkipásztori munkában is. Prédikált, gyóntatott, triduumokat és missziókat tartott. Remekbe szabott szentbeszédei mindenki számára nagy lelki élményt jelentettek.

Az alsó-vízivárosi hívek még ma is emlegetik, hogy Buda ostromakor Jácint atya és rendtársai sorra járták az óvóhelyeket, miséztek, gyóntattak, és házasságokat rendeztek.

Minden munkát, megbízatást elvállalt, amivel a rend elöljárói, és az esztergomi egyházmegyei főhatóság megbízták.

Így lett 1947-től haláláig az esztergomi Főszentszék kötelékvédője, majd vizsgálóbírája, és budapesti ügyhallgatója. 1950-től 1969-ig a Budai Rendi templomban müködött – mint káplán -, 1969-től a Kövi Mária Plébániára került.

Nagy tehetséggel és kitünő memóriával áldotta meg az Isten, amit hangyaszorgalommal még tökélesített.

Nagy reményekre jogosító életpályáját sajnos a történelem sok mindent elsöprő vihara akadályozta meg. Még így is megmutatkozott rendkívüli tehetsége, melyek mind itthon, mind külföldön nagy elismerést váltottak ki az alábbi művei által:

Doktori értekezése: Die Beziehungen der Kapuziner zu Ungarn bis zur Gründung des ersten Klosters (1595-1674) – 248 oldal terjedelemben.

Rövidebb tanulmányi a rend Értesítőjében jelentek meg:A kapucinusok Móron (1945).

Brindisi szt. Lőrinc, a magyar kapucinusok őse (1948).

Magyarországi p. Bernardin (1948).

Egy kapucinus kegyhely tündöklése a 18. században. Bodajk (1948).

A budai rendházfőnökei (1949). Hosszú bevezetője a budai kapucinusok háztörténetét ismerteti.Dr. Czike Imre János ciszterci atya írja róla: „1966 őszén ismertem meg Jácint atyát, mikor az esztergomi érseki Főszentszékre kerültem mint jegyző. Nagyon jó barátságban 17 éven át dolgoztunk együtt.

Nagyon sokat tanultam tőle. Nemcsak tudása, intelligenciája, hanem karizmatikus beleérző képessége tette eredményessé munkáját, és nyitotta meg lelkét annak a sok testvérünknek még a legkényesebb házasságjogi kérdésekben is, akikkel találkoztunk.

Igen megviselte, amikor 1969-ben az állam nyomására áthelyezték Óbudára káplánnak.

Ezt még sikerült így elintéznie Szabó Imre püspöknek, az akkori apostoli adminisztrátor atyának, híszen az államiak még szigorúbb büntetést akartak rá róni, mivel nagy „bünt” követett el: rokkant rendtársainak Róma révén miseintenciókat szerzett!”

1979-ben agyvérzés következtében fél oldalára lebénult, de tovább végezte mindazt a munkát, amit így is el tudott látni, tehát a szentszéki munkát is. Nagy lélekkel vitte keresztjét!

Szó szerint haláláig tevékeny volt, hiszen félig bénán, szinte alig látva is minden nap misézett. „Csodáltuk türelmét, és szótlan keresztviselését” – mondja egy volt tanítványa.

1983. március 27-én szólította magához az Úr. Az óbudai temetőben sok pap és még több hívő jelen1étében szentelte be holttestét Bagi István esztergomi segédpüspök április 14-én.

Végső kívánsága szerint a lelki üdvéért bemutatott, koncelebrált szentmise után Móron temették el a rendi testvérek sírkertjében még azon napon.

Halálával nagy veszteség érte az esztergomi főegyházmegyét, a rendi testvéreket és minden hívet egyaránt. Emlékét kegyelettel megőrizzük!

Köszönet mindazoknak, akik segítettek abban, hogy ez a megemlékezés létrejöjjön.”

írta:  Domonkos Lajos                              (forrás:www.kovi-maria.hu)