Ő is Móron látta meg a napvilágot: Radoki János

Népszerű ajánlatok

/A képen Radoki János 2016-ban – fotó: Greuther Fürth.de/

Radoki János (Mór, 1972. március 7. –) magyar labdarúgó, edző.

Játékosként

Radoki János Móron született 1972-ben, de már fiatalon Németországba költözött a szüleivel. Játékosként megfordult az FC Augsburg, az SpVgg Greuther Fürth, az Rot-Weiß Oberhausen és az SSV Ulm 1846 csapataiban is, utóbbival szerepelt a Bundesligában is az 1999–2000-es szezonban ahol 25 meccsen játszott, végül 16. helyezettként kiesett csapatával a másodosztályba.

Válogatott

Bicskei Bertalan második kapitánysága idején meghívta a magyar válogatott 2000. október 11.-i Litvánia elleni vb-selejtezőre készülő keretébe (6:1), ám végül nem lépett pályára.

Edzőként

A Greuther Fürth utánpótlásában 2013-ban kezdett el dolgozni, majd 2016 novemberében, Stefan Ruthenbeck menesztését követően először ideiglenesen, majd végleg ő vette át a csapat irányítását. A 2017-18-as szezont gyengén kezdte az akkor Megyeri Balázst és Pintér Ádámot is foglalkoztató csapat, így Radoki szerződését 2017. augusztus 28-án felbontották.

2018. december 29-én a Puskás Akadémia vezetőedzője lett. 2019 áprilisában a Puskás AFC előbb kiesett a Magyar Kupa negyeddöntőjében a másodosztályú Soroksár SC ellenében, majd hazai pályán szenvedett 4–0-s vereséget a Kisvárdától, a vezetőség pedig menesztette Radokit.

Irányításával a klub 13 tétmérkőzésen négy győzelmet, két döntetlent ért el, hét alkalommal pedig vereséget szenvedett.

Sikerei, díjai

Játékosként

SpVgg Greuther Fürth:

Forrás:wikipedia

Írj Te először kommentet "Ő is Móron látta meg a napvilágot: Radoki János"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*