Perpatvarok Móron: zendülés a borkimérés körül – 2. rész

” 1791. július 8-án kora hajnalban a megyei karhatalom a mezővárosba érkezett, s az uradalmi tiszttartók kalauzolásával megkezdték a bormérők összefogdosását. A reggel munkába indulók és a piacra menők látván a hat – párosával összebilincselt – társuknak elhurcolását, sebtében összehívtak minden elérhető embert.

A tömeg körülvette a két kirendelt kocsit, melyekre már feltették a hat rabot, hogy a Vármegye börtönébe szállítsák őket. Ne engedjük! Schlag zu! Üss oda! – kiáltások hangzottak.

A szavakat tettek követték. A férfiak kapával, petrencerudakkal, curhulókkal, szénavillákkal hadonásztak a katonák felé, mások kövekkel dobálták őket és Zlinszky Ignác főszolgabírót.

Pentz Borbála, Steiner János felesége a közeli „Német-templom” harangját félreverve mozgósított újabb tömegeket az ütközetbe. A túlerő láttán a katonák futásnak eredtek. A tömeg – lesegítve a rabokat a kocsikról – kőzáport zúdítva rájuk üldözte őket. Ezután a móriak – többségükben németek – dühe a gyűlölt Mihálko Márton uradalmi ügyvéd ellen fordult. Behatolva a kastélyba halálra keresték őt. Mihálko végül női ruhába öltözve a Luzsinszky grófkisasszonyok közé bújva, hintójukban menekült ki a városból.

A megye másnap gyorsfutárt küldött a bécsi Helytartótanácshoz, katonai segítséget kérve, melyet azonnal meg is ígértek.

A móriak ezt megtudván, július 14-én bocsánatot kérő küldöttséget menesztettek az alispánhoz. Tették ezt azért is, mert tudomást szereztek arról, hogy a paksi – azonos indíttatású – jobbágymegmozdulást is a katonaság verte le nemrégiben.

A megye 18-án öttagú küldöttséget menesztett Mórra, akik utasították a móri bírót és az esküdteket, hogy írják össze a „felkelők” és a bormérők névsorát. Az öntudatos és elszánt móri nép azonban – melyet többször is „ferrea plebs”-nek, vagyis vasakaratúnak neveztek a megye urai – megtagadta a két névsor összeállítását, s a másnap újra ideérkező megyei küldötteket vitatkozó morajló tömeg fogadta – közte szép számmal magyarok is.

Marich Tamás alispán hiába mutatta fel a II. Lipót aláírásával ellátott országgyűlési határozatot, mely szerint a Mária Terézia alatt hozott szabályzat, mely nem engedélyezi a bormérést, érvényes, a nép ezt sem fogadta el. Makacs ragaszkodásuk vélt jogaikhoz talán azért is erősödött meg, mert ígéretet kaptak a szomszédos sváb községek: Isztimér, Bakonykuti és Pusztavám bíráitól, hogy a megye ellenében velük tartanak és az esetleg bebörtönzött móriak hozzátartozóit az aratási munkákban is segíteni fogják.

A megyei küldöttség az újabb kudarcuk után újra katonai segítséget kért – és kapott is. A katonai parancsnokság Budáról 700 gyalogos és lovas katonát indított Mórra, akik 24-én meg is érkeztek.

Egy hónapi itt-tartózkodásuk ideje alatt 4205 kenyérporciót, 5625 zabporciót és 4564 szénaporciót kellett részükre a móriaknak kiszolgáltatni. Ugyanakkor a dacos móriak újra Bécsbe menesztettek egy küldöttséget Otter Mátyás és Rieder Tamás személyében a császár segítségét kérendő.”

(Részlet Schwartz Alajos: A móri németség története és élete c. könyvéből – a szerző engedélyével)