Filléres vonattal a Dunántúl Tokajára (Ilkovics Izidor és a Móri Bornapok)

/illusztráció – a móri vasútállomás 1929-ben/

Nemrég volt az idei Móri Bornapok. Egy kis visszatekintést adunk úgy, hogy a móri bor múlt századi értékesítéséről, az első Móri Bornap megrendezésének történetéről, körülményeiről nyújtunk át egy kis ízelítőt.

Az első rész:

„Az első bornapot 1934-ben tartották Móron. Az elmúlt hetvenöt évben az egynapos rendezvény négynapos kulturális fesztivállá nőtte ki magát.

Múltidézésünkben ezúttal egy pesti vendéglős-borkereskedő alakját elevenítjük fel, aki nagyban hozzájárult az első bornapok sikeréhez, és a maga idejében a móri bor szélesebb körű megismertetéséhez.

Ilkovics Jakab Izidor (1889-1849) még mozigépészként érkezett a fővárosba a huszadik század elején, de hamar felhagyott ezzel a kenyérkeresettel, és folytatta a családi hagyományokat: vendéglőt nyitott. (A család története kétszáz évre nyúlik vissza, mikor 1870-ban II. Józseftől „regále” jogot kaptak vendégfogadó üzemeltetéséhez.)

A Kis-Ilkovics afféle kávézó-fagylaltozó cukrászda volt a Szent István körút Duna-part felőli első sarkán, a Nagy-Ilkovics az akkori Berlini (mai Nyugati) téren működő vendéglő-népbüfé volt.

Olyan újítások fűződtek a nevéhez, mint a tálcás önkiszolgáló étterem, övé volt az első magyar „látványpékség”: a kirakatban sütötték a palacsintát, ami nagy látványosság volt.

Ezen kívül – mivel eredetileg gépész volt a szakmája -, a vállalkozásában hasznosítható gépeket tervezett és alkotott: például italautomatákat, krumplihámozó, -szeletelő és -sütőgépeket.

A Nyugati pályaudvar közelsége miatt már akkor emberek tízezrei fordultak meg arrafelé, Ilkovics forgalmát jól jelzi, hogy a mai Skála felé nyíló söntésben – amely reggel négykor nyitott – , nem túlzás, három óra alatt ötven liter pálinkát mértek ki.

Ilkovics úgy kalkulált, ha enged a beszállítók nyomásának, hamarosan függővé válik tőlük, ezért igyekezett mindent maga előállítani.

Likőr- és konzervgyárat alapított, és merész üzletemberként tavasz végén évről évre lábon vette meg a szőlőt – igaz, így az esetleges veszteség őt terhelte, de lényegesen olcsóbban jutott hozzá a terméshez, mint mások.

A huszadik század első évtizedében épült móri borospincéje ma a város egyik történelmi pincéje (a kenyérgyárral szemben található, ma Istvándy Jenő pincészete működik benne).

Éttermében főleg móri bort kínált a vendégeinek.

Móron az 1930-as évek elején a gazdasági világválság következményeként „borkrízis” robbant ki.

A hazai piac összezsugorodott, és az export is minimálisra csökkent.

Az éveken át elmaradt bevételek miatt felhalmozódtak az adótartozások, és városunk gazdasági szempontból hanyatló településsé vált.

Szerencsére néhány éven belül a gazdák fellélegezhettek: 1933-ban a móri bor ismét piacra talált, itthon főleg Budapestre, Győrbe és Komáromba szállíthattak nagyobb mennyiségben, az export döntő többsége pedig az új piacnak számító Svájcba irányult.

A móri bor értékesítése a következő módon történt: régen a vevők maguk keresték fel a borosgazdákat, a huszadik század elejétől azonban már igazolvánnyal rendelkező borcenzárok (azaz közvetítők várták a vonattal érkező vevőket az állomáson, vagy – ha visszatérő kuncsaftról volt szó – a kedvenc kocsmájukban.

A cenzárok munkájukért a megvásárolt bor mennyisége után literenként fél fillért kaptak, amelyet a vevő fizetett.

Nagyobb megrendelés esetén a fuvarosok karavánokba szerveződtek, a Rákóczi utcában gyülekeztek, majd a rablóbandák ellen vasvillával, fejszével felfegyverkezve együtt indultak útnak a borhordó úton (Pinderweg).”

 

                                                                          Wirth Anikó

Folytatjuk az 1934-es első bornappal!  –  a szerk.

Felhasznált irodalom:

– Dr. Erdős Ferenc: Mór története

– http://www.mfor.hu/cikkek/Palacsinta_az_ablakban.html

– http://www.mfor.hu/cikkek/Napi_negy_mazsa_rosejbni.html

– Schwartz Alajos: A móri németség története és élete

(A cikk a móri Hordó független havilap számában jelent meg, mely időközben – sajnos – már megszűnt.)