Több mint 250 éves a Lamberg-kastély! Ilyen is volt… – Képeken

Népszerű ajánlatok

/fotó:Fortepan.hu/Gyöngyi adományozó/
Mór talán leghíresebb (de legalábbis az egyik leghíresebb) épülete, műemléke a 18. században épült, a város központjában álló Lamberg-kastély. 2016-ban 250 éves! Nézzünk körül, milyen volt sok-sok évtizeddel ezelőtt:

Rövid történet:

A németországi eredetű gróf Lamberg család tagjai közül 1764-ben Lamberg Ferenc Antalt, 1791-ben pedig Lamberg Fülöp Józsefet honosították Magyarországon.

A fent említett gróf elhatározta, hogy kastélyt épít.

Fellner Jakab, aki megtervezte és felépítette a barokk stílusú kastélyt 1762 – 1766-ig.

1763-ban a földrengés – a Láncos-kastélyhoz hasonlóan – olyannyira megrongálta a készülő rezidenciát, hogy a grófnak egy ideig szüneteltetnie kellett az építkezést.

Majd miután elkészült, nyári rezidenciának használták ezt a kastélyt. 1810-ben ismét földrengés rázta meg az épület, s ekkor két oldal-szárnyának nagy részét újjá kellett építeni.

A főépületet és a melléképületeket egy-egy íves, zárt folyosóval kötötték össze, így zárt udvar alakult ki.

A bal oldali melléképület boltozata és falrendszere új, a jobb oldali az eredeti boltozatokat és elrendezést még részben megőrizte.

forrás:wikipedia
fotó:Fortepan.hu/Gyöngyi adományozó
fotó:Fortepan.hu/Lechner Nonprofit Kft, Dokumentációs Központ
fotó:Fortepan.hu/Építész adományozó
fotó:Fortepan.hu/Építész adományozó

Írj Te először kommentet "Több mint 250 éves a Lamberg-kastély! Ilyen is volt… – Képeken"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*