/Fotó: Móri Borbarát Hölgyek Egyesülete/
2025. október 2-án este 22. alkalommal választották meg a Móri Borvidék Borkirálynőjét. Ő és udvarhölgye képviselik mostantól a borvidéket két évig különböző rendezvényeken. Az eseménynek ezúttal a Lamberg-pince adott otthont.
A választás kifejezés nem is pontos, hisz ez tulajdonképpen verseny! E nemes vetélkedés hagyományosan elméleti és gyakorlati feladatokból áll. Ezek a szőlő és a móri bor körül forogtak ezúttal is.
A városban 27 éves hagyománya van a borkirálynő választásnak. Először 1998-ban Möllmann Günterné kezdeményezésére rendezték meg. Attól kezdve sokáig évente, 2016-tól kétévente kerül rá sor.
Kanyarodjunk vissza a vetélkedéshez: a gyakorlati feladatoknál fel kellett ismerniük a Móri Ezerjót, bort kellett lopózniuk, pohárba tölteniük, szőlőt tapostak, és borosüveget is dugóztak a versenyzők.
Az elméleti feladatokra előre készülhettek, ehhez segédanyagot és személyes segítséget is kaptak. Fontos volt, hogy mutatkoztak be, mennyire voltak talpraesettek.
A zsűri értékelése szerint a feladatokat Kegyes Lilla oldotta meg a jobban, így mostantól ő a Móri Borkirálynő! Udvarhölgye Kerpel Viktória lett.
Az estet a Móri Borvidék TDM szervezte az Önkormányzat támogatásával, a borbarát hölgyek közreműködésével.
Írj Te először kommentet "Új borkirálynője van Mórnak"