Móri hagyományok: ilyen volt egy igazi sváb lakodalom 2. rész: a mulatság

„A zenekart Kaiser Ignác alapította.

Ez a fotó az 1920-as években készült: Kaiser Ignác, Schusztek Ignác, Czachesz János, Schnaubl József, Kaiser József, Móder József, Kaiser Antal, Kaiser Mihály, Schnaubl János”

A sváb lakodalomról szóló cikkünk első részét ugyanebben a rovatban olvashatja („Abszolút Mór” – „Hagyomány”).

„…Az esketés szertartása alatt a pár mellett a tanúk álltak, mögötte pedig az első vőfély és az első koszorúslány, aki rozmaringkoszorút tartott a vőlegény feje felett, míg a térdelő pár kezét a pap a stólájával átkötötte. A menyasszony mirtuszkoszorúját és a vőlegény rozmaringkoszorúját aztán később a fiatalok az ágyuk fölé akasztották.

Szokás volt az eskető papot és annak rendtársait is meghívni a lagzira.

A menyasszonyos ház felé már az ifjú pár haladt az élen és megint kor szerint a többiek. Az utolsó előtti helyen a vőlegény szülei, legvégül pedig a vendéglátó menyasszony szülei haladtak.

Hazaérve az ifjú pár megint fogadta a vendégek szerencsekívánatait, majd elfoglalta a helyét a terített asztaloknál. A főhelyre ülő menyasszony mellé az első vőfély ült, ő merte ki a tálból a menyasszony tányérjába az ételeket, – vőlegényébe pedig a mellette ülő első koszorúslány. Mellettük a tanúk és a szülők helyezkedtek el. Míg a vendégek a felszolgált ételeket fogyasztották (paprikás tyúkaprólék leves, rántott és sült baromfi és sertéshús, savanyúság, sütemény) elhangzottak a rokon gyerekek köszöntő versikéi. A zenekar közben rövid darabokat játszott (Tafelstück).

Közben megjelent a szakácsnő és egy rövid – az alkalomhoz illően kissé pikáns – „balesetére” hivatkozva adományokat gyűjtött magának. Öt a zenekar egyik tagja követte, megint csak vidám, pajzán indokkal kérve pénzt a zenekar részére. Végül az első vőfély állt elő – oldalán a pincérrel – s elmondta a menyasszony-elõszólítót (Brautaufforderung). Minden versszak végén kiitta a poharát – legalább is ivott belőle, amit aztán a pincér mindig újrátöltött. Eközben a zenekar tust játszott.

Ezután a menyasszonytánc következett. Ehhez az asztalokat kivitték, csak a padok maradtak a fal mentén.

Az első tánc a vőfélyé volt, majd a tanúk és a szülők következtek. A zenekar mindig csak néhány ütemet játszott. Ezután a vőfély szigorúan kor szerint – a legidõsebbtől a legfiatalabbig – mindkét nembeli vendéghez vezette a menyasszonyt.

A rövid tánc után valamennyien pénzt dobtak egy kendővel letakart tálba. Az utolsó tánc – és természetesen az összegyűlt pénz – az ifjú páré volt.

Éjfélig a zenekaré volt a főszerep. Felváltva játszottak – minden három szám után pihenőt tartva – keringőt, marsot (indulót), a polka lassú (Altweibertanz = vénasszonytánc) – és gyors (Darmreisser = bélszaggató) változatait és a jelenlevő magyar vendégek kedvéért csárdást is.

Természetesen nem maradhatott ki a jellegzetes móri „Trálili” és a „Schmid” sem. A hangulatot a párnatánc is emelte. A körbeállók egyike elé a középen álló egy párnát dobott, erre mindkettő rátérdelt, s meg kellett egymást csókolniuk.

A játékot az folytatta, aki elé a párnát dobták. A kívülálló kíváncsiskodók számára is három táncot játszott a zenekar. Velük együtt olykor maskarák is részt vettek a táncban. íratlan szabály volt, hogy a vőlegény férfi rokonainak illett legalább egy táncot a menyasszony nőrokonaival táncolni.

A szokások helyenként változtak. Olykor az éjfélkor felszolgált vacsora után menyecske tánc következett – õ most már kötényes, egyszerű ruhában, kendőben táncolt.

Volt, hogy ilyenkor is gyűjtött a szakácsnő és a zenekar. Nem véletlenül született meg a következő szólás-mondás: lm Ehrentag gehen ist eine Ehr, macht aber die Tasche leer! = Lagziba menni megtiszteltetés, de kiüríti a zsebet!

Hajnalban a vadászindulóban (Jägermarsch) gyönyörködhetett a vendégsereg. A zenekar kétfelé oszlott. Az egyik rész az udvaron maradt, a másik rész messze eltávolodott.

Az egyik csoport egy részt játszott a vadászhívogatóból, a másik felelt rá. Ezt folyton ismételve a távoliak egyre közelebb jöttek, végül a ház udvarán most már egyesülve újra eljátszották az indulót.

A vigalom reggelig tartott. A résztvevők egyike-másika olykor a már távozó zenekart egy pénzes bankó meglobogtatásával újra visszacsalta…”