Önkénteseket keresnek a Nobel-díjas Krausz Ferenc kutatási programjába

Népszerű ajánlatok

/A képen Krausz Ferenc móri származású Nobel-díjas fizikus interjút ad egy tévéstábnak a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban. MTI fotó/Koszticsák Szilárd/

A Nobel-díjas fizikus által vezetett budapesti székhelyű Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) már tízezer embert vont be sikeresen Magyarország egyik legnagyobb léptékű tudományos kutatásába, a H4H Programba, amelynek célja egy lézeres egészségmonitorozó eszköz létrehozása. Az orvostudományi kutatás következő szakaszába további ötezer egyén bevonása a cél.

A jelenlegi egészségügyi ellátórendszer az erőforrások nagy részét a betegségek kezelésére fordítja, amelyeket sok esetben csak a riasztó tünetek megjelenése után diagnosztizálnak. A CMF víziója a megelőző, proaktív egészségügyi ellátás: egy olyan jövő, ahol a betegségek már az első tünetek megjelenése előtt diagnosztizálhatóak. E cél eléréséhez a kutató központ ­– a H4H Programon keresztül – tizenötezer résztvevőt von be, akik meghatározott időszakonként vért adnak a kutatáshoz. A kutatók a vérmintákból centrifugálással vérplazmát vonnak ki, amelyet ultrarövid impulzusú lézerfénnyel világítanak meg. Így jön létre a molekuláris ujjlenyomat, amely a vér molekuláris összetételében rendkívül kismértékű változások kimutatására is alkalmas lehet. A módszer egyelőre kísérleti fázisban van, de az előzetes eredmények bíztatóak arra vonatkozóan, hogy bizonyos súlyos betegségek – úgymint a cukorbetegség vagy a rák – a kialakulás korai szakaszában észlelhetővé válhatnak.

A 2021 óta bevont tízezer alany egészségi állapota különböző, az önkéntesek között a legnagyobb arányban teljesen egészséges alanyok találhatók. A kutatás következő szakaszában az úgynevezett nagy kockázatú ágba keresnek önkénteseket. Az ideális alany elmúlt 50 éves, magas vérnyomására gyógyszert szed, magas a koleszterinszintje vagy koleszterincsökkentőt szed, dohányzik vagy sok éven keresztül dohányzott, de más komolyabb betegsége nincs. Az alanyok a kutatásban álnevesített módon vesznek részt.

A program a résztvevők számára lényeges előnyökkel is jár: a lézeres vizsgálaton túl a vérmintán hagyományos laborvizsgálatot is végeznek, és orvosi konzultáció során ingyenesen kiértékelik azt, mely segít az alanyok számára nyomon követni a saját egészségi állapotukat.

A H4H Programban számos egészségügyi szolgáltató vesz részt az ország teljes területén, a következő városokban: Budapest, Békéscsaba, Gyula, Miskolc, Orosháza, Sopron és Szeged. A centrumok adatai megtalálhatók a H4H Program weboldalán, ahol ki lehet választani a lakóhelyünkhöz legközelebbi centrumot, amellyel a megadott elérhetőségeken közvetlenül fel tudjuk venni a kapcsolatot. Emellett előkészítés alatt van további nyolc helyszínen a vizsgálat megkezdése, úgymint.: Encsen, Győrben, Hatvanban, Jászszentlászlón, Kaposváron, Kecskeméten, Szombathelyen és Zalaegerszegen.

További részletek a programmal és a jelentkezéssel kapcsolatban a program weboldalán találhatók – tájékoztatott bennünket Szivák Bernadett, a CMF (Center for Molecular Fingerprinting) PR és Kommunikációs menedzsere.

A kapcsolódó társadalmi célú reklám megtekinthető itt:

https://www.youtube.com/watch?v=ljhf_XyffCU

 

Dr. Krausz Ferenc Móron született, szülei jelenleg is itt élnek – a szerk.

Írj Te először kommentet "Önkénteseket keresnek a Nobel-díjas Krausz Ferenc kutatási programjába"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*