„A kreativitás és alkotás ajándékával születtem” – Interjú Hekl Krisztina móri származású írónővel

/Hekl Krisztina – Fotó: Kalló Iván/

Többször olvashattak oldalunkon városunkból elszármazott hírességekről, így röviden írtunk Hekl Krisztina íróról is, aki tagja a Magyar Írószövetségnek.  Most viszont sokkal többet megtudhatnak róla, hisz vele beszélgettem itt töltött gyermekkoráról, családjáról, pályájáról, hivatásáról, terveiről, Mórról…

Névjegy

Név: Hekl Krisztina

Foglalkozása: Informatikai projektvezető, író

Mikor született, meddig élt Móron, jelenlegi városa: 1976. március 17-én születtem. 2001-ig éltem Móron, jelenleg Pécsen lakom.

Hobbija: Természetjárás

-Melyik általános iskolába járt? Kikre gondol vissza legszívesebben egykori tanárai közül?

A Dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola tanulója voltam. Eleven gyerekek között egy visszahúzódó, sápadt, csenevész kislány. Bár több pedagógusra gondolok vissza szeretettel, hármat emelnék ki közülük, akik inspiráltak, bátorítottak, és akiktől életre szóló útravalót kaptam. Párkányi Éva néni volt az alsó tagozatos tanítóm, nála sajátítottam el a betűvetés és olvasás tudományát, így végső soron azt is neki köszönhetem, hogy most interjú készül velem. Éva néni a mai napig nyomon követi a pályafutásomat, és gratulál a sikereimhez.

Gergye László tanár úr vezette az énekkart. Az egyik órán feltették nekünk a kérdést, hogy ki szeretne a kar tagja lenni. Jelentkeztem, a tanár úr meghallgatott, és felvett a karba. Életemben először voltam büszke magamra. Gergye tanár úr a zene megszállottja volt. Bármilyen klasszikus hangszert meg tudott szólaltatni, és egyedülálló zenei műveltsége, ízlése kiemelte őt a karvezetők sorából. A megszokott kórusművek helyett például elénekeltette velünk a Siyahamba című zulu tradicionális népdalt. Gyakran jártunk szereplésekre, országos versenyekre, több aranyérmet hoztunk haza. A két hangoskönyvem nemcsak szöveget, hanem a novellákra komponált zenét is tartalmaz. Amikor a második, Tranzit című album stúdiófelvételei zajlottak, többször eszembe jutott a tanár úr. Egészen biztosan tetszett volna neki a zenei atmoszféra, a különleges hangszerek, mint a theremin, talharpa, fujara, és Hajós Eszter énekhangja.

Művészeti tárgyakból erős voltam, matekból pedig gyenge. Ujj József, matematika-rajz szakos tanárom nem volt könnyű helyzetben. Egyik óráján elégedett volt velem, rajzversenyekre küldött, a másikon ő volt a mumusom. Szigorú, következetes, kimért és kitartó. Ha valamit nem értettem, elmagyarázta máshogy. Sémák, képletek, kész megoldások magoltatása helyett a logikai gondolkodásunkat fejlesztette, és ez fontos különbség. Még a műszaki főiskolán is abból az ábrázoló geometria tudásból éltem, amit ő vert a fejembe.

-Hol lakott? Hogy teltek a hétköznapok, a szünidők?

Többször költöztünk, de gyermekkorom meghatározó élményei a Petőfi Sándor utcához kötődnek. Otthonunk egy vályogtéglából rakott, hosszú, gangos parasztház volt. A közvetlen szomszédokkal sváb-magyar keveréknyelven lehetett beszélgetni. Az udvar két oldalára kifeszített fémhuzalokra szüleim szőlőlugast futtattak, a hátsó udvaron üres tyúkólak árválkodtak, nem tudtuk volna bántani az állatokat. Volt egy hatalmas kertünk, tele zöldségekkel és gyümölcsfákkal. Építettünk fóliasátrat, szerszámoskamrát és egy parányi borospincét is. Szomszédaink között kiváló borász is akadt, a mi kezdetleges borunk ecetízű volt, ihatatlan. Volt magaslesem, indián sátram és a kert végében, a kerítésen túl kezdődött egy titkos gyalogösvény, amin keresztül néha meglógtam, és felfedezőútra indultam.  Később, amikor a hatalmas kerttel járó vesződést nem bírták szüleim, a Dózsa György utcában telepedtünk le.

Minden hétvégén kirándultunk, a Vértesben barangoltunk, szalonnát sütöttünk, és figyeltük az állatokat. A túrázás nálam azóta is megmaradt, a természetben tudok igazán feltöltődni. A szünidőket budapesti nagymamámnál töltöttem. Nagyi művelt volt, szobája tele volt kortárs irodalommal és antik könyvekkel.

-Élnek rokonai Móron? Milyen időközönként látogat a városba, és van-e itt kedvenc helye?

Édesapám nővére, az ő gyermekei és unokái Móron élnek. Pécs messze van, ha nem is túl gyakran, de igyekszem Mórra járni. Kedvenc helyem a Lamberg-kastély. Nemcsak azért, mert ott található a könyvtár, hanem a barokk épület is vonz.

-Vissza tud emlékezni, mikortól és miért érzett késztetést arra, hogy író legyen?

A kreativitás és alkotás ajándékával születtem. Ezzel mindig tisztában voltam. Már egészen apró gyerekként sámlira álltam, és a konyhaasztalon rajzoltam, festettem. Az írás később jött, az általános iskolában kaptam néhány pozitív visszajelzést. Tizenhárom éves koromban fordultam intenzívebben az irodalom felé. Rendszeres olvasója voltam az Élet és Irodalom című hetilapnak, és verseket írtam.

-Úgy tudom, mérnök-tanárként, műszaki-informatikai szakon végzett Dunaújvárosban a főiskolán.  Dolgozott/dolgozik is tanult szakmájában, vagy főállásban író?

A szakmámban vagyok már két évtizede, szeretek fejlesztőkkel, mérnökökkel, műszaki beállítottságú emberekkel együtt dolgozni. Az irodalomból még nem sikerült megélni, talán azért, mert meg sem próbáltam. Elégedett vagyok a kettős életemmel, úgy érzem, hogy az elmúlt pár évben megtaláltam a kettő közötti egyensúlyt.

-Nagyon sokoldalú! Valahol olvastam, hogy először a sci-fi világa szippantotta be, aztán kanyarodott a szépirodalom felé.

A kezdetektől fogva érdekeltek a technikai vívmányok, az űrkutatás. Képregényt rajzoltam „A vörös bolygó” címmel (sohasem készült el), és a Space Shuttle első indítása után űrsikló makettet ragasztottam papírból. A Delta összes adását láttam, ugyanígy minden sci-fi filmet, amit a televízióban adtak. Mindez a nyolcvanas évek elején történt, amikor még nem létezett internet, videotéka, és a könyvesboltokban sem álltak hegyekben a tudományos-fantasztikus művek. Volt viszont Galaktika magazin, illetve néhány év múlva a tévében egy sorozat, Ray Bradbury színháza. Az író novelláit vitték filmre, és ő maga volt a forgatókönyvíró.  Azonnal magával sodort a világa és elkezdtem gyűjteni a könyveit. Ray Bradbury tizenegy éves korától írt, napi rendszerességgel. Rengeteg kritika érte őt a sci-fi rajongók részéről azért, mert műveit nem tartották eléggé tudományosnak. Ő maga nem illesztette be művészetét egyetlen zsánerbe sem.

Az írás egy rész inspirációból és kilenc rész mesterségbeli tudásból áll. A jó adottságok nem elegendőek ahhoz, hogy jól írjon valaki, hozzá tartozik a megfelelő forma kiválasztása és a stilisztikai tudás is. Olyan író szerettem volna lenni, mint Ray Bradbury, aki szépirodalmi igénnyel fogalmazta meg fantasztikus történeteit, akinek szövege maga volt a költészet. Tudtam, hogy ehhez képezni kell magamat. Felnőtt éveim alatt elvégeztem a Magyar Író Akadémiát, majd ezt követően rendszeresen jártam és járok írótáborokba, művészeti körökbe, írószemináriumokra.

Az idei év meglepetése volt, hogy megjelent egy írásom a Galaktika magazin novemberi számában. Számomra ez rengeteget jelent, úgy érzem, fontos állomáshoz érkeztem.

 -Ír és írt novellát, verset, publicisztikát, kritikát, jelentek meg kötetei, hangoskönyvei…  Erről jut eszembe: van kedvenc műfaja?

Prózaírónak tartom magamat. A legnagyobb élmény számomra, amikor a történeteimet más művészek értelmezik és tolmácsolják. Ilyenkor át is dolgozom a szöveget, húzok belőle, bővítek, a színész karakterének megfelelően testre szabom. Születik valami merőben új. Ezt éltem át a második novelláskötetemből készült Tranzit című darab előkészületekor is. Felolvasószínház volt, az ősbemutatót tavaly novemberben tartottuk a Molnár C. Pál Múzeumban. A múzeum a festőművész Ménesi úti műteremlakásából került kialakításra, így a bemutató alkalmával lakásszínházként funkcionált, és ez a nézőknek nagyon tetszett.

A hangoskönyvek készítése és bemutatása is hasonlóan kreatív folyamat volt. A lemezek ötvözik a hangjátékot, a zenét és az irodalmat. A Képtelen mozi című lemez esetében arra törekedtünk, hogy biztosítsuk a tökéletes mozi atmoszférát is. A lemez ezáltal nemcsak a látók számára vált kuriózummá, hanem a vakok és gyengénlátók is közelebb kerülhettek általa a kortárs irodalomhoz. A Tranzit című lemez irodalmi- és zenei utazás egyben. A novellák különböző országokban tett utazások során íródtak, a zenék pedig követik az adott ország kultúráját, hangszereit, vagy egyszerűen érzést, első benyomást közvetítenek.

-Interneten böngészgetve találkoztam vele, hogy egy lapon említik olyan neves mai írókkal, mint pl. Grecsó Krisztián vagy Nádas Péter.  Mit szól ehhez?

Tavaly nyáron történt. A neszmélyi írótáborban voltam, amikor táborvezetőm és mesterem, Turczi István közölte velem a hírt, hogy A legjobb sehol című könyvem az Írók Boltja toplistáján van, olyan neves szerzők között, mint Grecsó Krisztián, Nádas Péter és Bodor Ádám. Azt is említette, hogy a listát az Élet és Irodalom is lehozta. Úgy éreztem, elájulok. Bodor Ádám Sinistra körzete számomra az írásművészet csúcsa. Arra gondoltam, hogy ez rettentő nagy felelősség, komolyan kell vennem magam. Az írás alapja a rendszeresség, egy kéziraton folyamatosan dolgozni kell. Több órát kell beiktatnom a napirendembe, amikor csak az írásra tudok összpontosítani.

-Szerkesztőként is dolgozik, és ha jól tudom, könyvbemutatókat is tart.  Jut ideje mindenre, amire szeretné?

Kornis Mihály volt a gyakorlati tanárom az Íróakadémián. Ő azt mondta nekem, hogy ne aggódjak, életem végéig minden bele fog férni. Valószínűleg hosszú életű leszek.

-Kedvenc műve?

Nagy bajban lennék, ha egyet kellene választanom a könyvek közül, rengeteg első osztályú mű és szerző van. A korábban említett Bodor Ádám könyv zseniális. Külföldi szerzők közül Vlagyimir Szorokin: A jég című művéről mondanám el ugyanezt.

-Van-e, lehet-e egy írónak kedvenc műve a saját írásai közül? Önnek van?

A saját novelláim közül több kedvenc akad, ezeket feldolgoztuk a hangoskönyvek készítésekor. Most kettőt említenék. Egyik írásom, a Mecset tíz, egy liliputi nő és egy pesti taxisofőr különös kapcsolatáról szól. Az érkezés című novella Óbányán játszódik. Személyes érintettségű történet, hosszú útkeresés lezárása.

-A könyvbemutatókra visszatérve: Mórra vagy a környékbe hívták már?

Még nem, azonban ha hívnak, örömmel vállalom. Könyvbemutatóim nem egyszerű beszélgetésből állnak, mindig van bennük valami csavar, különlegesség. Egy alkalommal pszichológus volt a beszélgetőtársam, máskor színészeket, zenészt vittünk, vagy éppen színházi rendezőt. Gyakran a nézők is bevonódnak a beszélgetésbe. Az A38 hajón Ludditák koncerttel kötöttük egybe a hangoskönyv bemutatót. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ezek a bemutatók nem rólam szólnak, hanem a nézőkről. Számomra az a fontos, hogy ők jól érezzék magukat, ne unatkozzanak, kellemes órát töltsenek el.

-Közelebbi tervei?

Az idei év elején a Parnasszus Kiadó felkérésére mesekönyvet szerkesztettem. Ilyesmit korábban nem csináltam, ez volt a bemutató munkám. Szeretném a szerkesztői munkát folytatni.  A karantén ideje alatt én magam is írtam egy természetvédelmi témájú mesekönyvet. Kiadót fogok keresni a könyvhöz, amint elvégeztem rajta az utolsó simításokat.  A következő terv a járványhelyzet függvényében lesz közelebbi vagy távolabbi. A Tranzit című színdarabot szeretném több helyszínre elvinni, könyvtárakba, lakás- és kamaraszínházakba.

                                                                                     Nagy Pál

 

A Galaktika magazin Hekl Krisztina által fent említett novemberi száma, melyben megjelent egy írása:

https://galaktika.hu/megjelent-a-novemberi-galaktika-4/

/Hekl Krisztina – Fotó: Kalló Iván/