Újra Civil Véradás lesz Móron!

Népszerű ajánlatok

Immár nyolcadik alkalommal szervez Civil véradást a Fejér Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A vármegyében négy helyszínen nyújthatják segítő karjukat az önkéntesek.

Aki a vérét adja, önmagát adja. Köszönetet, hálát nem várva. Ez talán az egyik legönzetlenebb cselekedet. A vér semmi mással nem pótolható, csak a véradók segítségével. Magyarországon a biztonságos betegellátáshoz naponta kb. 1600 véradó segítségnyújtására van szükség.  Fontos a folyamatos véradás biztosítása is, hiszen a vérkészítmények időbeni felhasználhatósága korlátozott. A civil szektor éppen ezért indította útjára országosan a Civil véradás programot, amelyet évente két alkalommal hirdetnek meg.

A Fejér Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ élen jár a program szervezésében, mutatja ezt az is, hogy alkalomról alkalomra nő az önkéntesek száma. Fejér vármegyében februárban ismét négy helyszínen (Sárbogárd, Dunaújváros, Székesfehérvár, Mór) szerveznek Civil véradást.  A véradáshoz személyi igazolvány, lakcím- és TAJ-kártya szükséges.

Forrás: OKK fehérvár

További információk a móri véradás helyéről, idejéről:

Régi Mozi épülete

Lovarda u. 5.

2023. február 24-án 13.00-17.00 óráig

 

Írj Te először kommentet "Újra Civil Véradás lesz Móron!"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*