Szirtaki tányértöréssel (+Képek)

Népszerű ajánlatok

/Fotó: Nagy Pál/

Mediterrán hangulatú programmal folytatódott tegnap a Nyári Zenei Estek programsorozata Móron.

Vasárnap kora este a Pyrgos Görög Zenekar Néptánc Együttes adott nagyszerű hangulatú műsort szép számú érdeklődőjének a Lamberg-kastély parkjában.

A kis Fejér megyei település, Beloiannisz hagyományőrző csoportja az egész országban népszerű. Nem véletlenül, hisz felejthetetlen atmoszférájú estjeikkel elvarázsolják közönségüket.

Ezúttal sem történt másként.  Megismertették nézőikkel a csodálatos hangú pengetős hangszert, a buzukit.  Nem maradhatott el a tányértörés, amely a görög hagyományok szerint elháríthatja a gonosz szellemeket, vagy esküvői fogadáskor szerencsét hozhat.

Természetesen hallhattuk a Zorbát,  a bátrabbak megtanulhatták a szirtaki alaplépéseit, valamint más görög táncokkal is megismerkedhettek.

Gyorsan elrepült az az egy óra. Fel sem tűnt, hogy ez idő alatt nem szolgáltak fel  szuvlakit vagy gyrost, így aztán nem is kortyolgattunk ezekhez cipuro-t  (tsipouro) vagy mataxát sem.

Ha már itt tartunk, még azt is elfelejtették a résztvevők, hogy nem Skiathos vagy Skopelos  (Mamma Mia szigetek) kikötőjében hallgathatták a csodás dallamokat… 🙂

Fotó: Nagy Pál

Írj Te először kommentet "Szirtaki tányértöréssel (+Képek)"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*