“…megható volt az a magyaros vendégszeretet, mellyel Mór város közönsége fogadott..”

Népszerű ajánlatok

/a Móri Vasútállomás 1929-ben/

Sokakat érdekel Mór múltja. Nekik hoztuk ezt a kis történetet – A Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium (Székesfehérvár) korabeli híre:


“…Az
önképzőkör a zárógyűlés után is tartott egy díszgyűlést és pedig máj. 1-én Mórott, a móri hősök emlékoszlopánál.

Lélekemelő, szép hazafias volt az ünnepély, megható volt az a magyaros vendégszeretet, mellyel Mór város közönsége fogadott.

A vasúti állomásnál ft. Haszák Kázmér, kapucinus r. plébános és zárdafőnök, a honvédszobornál az ünnepély előtt, melyet sz. mise előzött meg, tek. Gurgulits Antal polg. isk. igazgató úr üdvözölt bennünket. Mindkét beszédre a vezető tanár úr válaszolt.

Az ünnep műsora, melyet díszes, előkelő ünneplő közönség hallgatott végig, a következő volt:

1. »Himnusz.« Énekelte az önképzőkör ifjúsága.

2. Megnyitó beszéd.« Tartotta Vargha Dámján dr., az önképzőkör
vezető
tanára.

3. Czuczor G. »Riadó.« Szavalta Kenessey Gyula VII. o. t.

4. Csatadalok.? Előadta az önképzőkör ifjúsága.

5. Bajza J. »Apotheozis.« Szavalta Liild Péter VII. o. t.

6. »Ünnepi beszéd.« Mondta Harmath Kálmán VIII. o. t.

7. Kuruc dalok.« Énekelte az önképzőkör ifjúsága.

8. Tóth K. »ElőreSzavalta Czimbál Ödön VIII. o. t.

9. »Záróbeszéd.« Mondotta Kornendovits Gyula VIII. o. t. 10. Szózat. Énekelte az önképzőkör ifjúsága.

Egész kirándulásunk alatt Mór város előkelő közönsége vendégeiül   tekintett bennünket; e helyen is köszönet a hazafias áldozatkészségért.”

Forrás:Library.hungaricana.hu/Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1904

Írj Te először kommentet "“…megható volt az a magyaros vendégszeretet, mellyel Mór város közönsége fogadott..”"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*