Felfüggesztett börtön és pénzbüntetés járt a büntetőfékezésért

Népszerű ajánlatok

/A kép illusztráció/

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészség indítványa szerint felfüggesztett börtönbüntetés mellett pénzbüntetésre ítélte a székesfehérvári autóst, aki egy kerékpáros előtt fékezett be indokolatlanul.

A 43 éves elkövető 2021. augusztus 28-án délelőtt a 8202 főúton autójával Kincsesbánya felé közlekedett, a kocsiban mellette ült a testvére.

Az úton beértek két, egymás mellett tekerő kerékpárost, akiket elkezdett megelőzni a férfi, majd lelassított mellettük, és szóváltásba keveredett velük a közlekedésük miatt.

Ezután befejezte az előzést, és visszatért a forgalmi sávjába, ahol indokolatlanul befékezett a biciklisek előtt.

Az egyik kerékpáros nem tudott megállni, a vészfékező autó hátuljának ütközött, és elesett. A baleset következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat, és tárgyalás mellőzésével felfüggesztett börtönbüntetés mellett pénzbüntetés kiszabására, valamint közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a büntetlen előéletű férfival szemben.

A bíróság büntetővégzésben az ügyészi indítvány szerinti joghátrányt szabott ki: a férfit egy évi börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két évi próbaidőre felfüggesztette, emellett 200.000,-Ft pénzbüntetést szabott ki, és két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A bíróság döntése nem jogerős – tájékoztatott bennünket a Fejér Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője, Palkovitsné dr. Kész Anikó.

Írj Te először kommentet "Felfüggesztett börtön és pénzbüntetés járt a büntetőfékezésért"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*