Kábítószer birtoklása miatt felelhet egy móri férfi

Népszerű ajánlatok

/A kép illusztráció/

A rendőrök befejezték a 31 éves móri férfival szemben indult ügy vizsgálatát.

A Móri Rendőrkapitányság járőrei 2021. december 7-én délután Mór belterületén állítottak meg egy személygépjárművel közlekedő helyi lakost, és az igazoltatás során átvizsgálták a gépjárművet is.

Az egyenruhások az autó utasterében egy rágógumis dobozt találtak, amelyben zöld színű növényi törmelék volt. A kábítószergyanús anyagot – amelyről a 31 éves sofőr úgy nyilatkozott, hogy marihuana – a rendőrök lefoglalták, és büntető feljelentést tettek.

A nyomozás során kirendelt igazságügyi vegyészszakértő kannabinoid vegyületeket mutatott ki lefoglalt növényi származékból amely által az kábítószernek minősül. A móri férfit a nyomozók kábítószer birtoklásának vétsége megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A rendőrök a bűncselekmény körülményeinek vizsgálatát a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek továbbították – tájékoztatott bennünket ma reggel a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Írj Te először kommentet "Kábítószer birtoklása miatt felelhet egy móri férfi"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*