Idegenből hozták el a három pontot a móriak

Népszerű ajánlatok

/A kép illusztráció/

A Móri Sport Egyesület Facebook oldalán számolt be arról, hogy megkezdődtek a labdarúgó Megyei I. osztály tavaszi küzdelmei.  A móri felnőtt csapat jelenleg a 3. helyen áll.

A beszámoló – idézünk belőle:

Martonvásár SK – Móri SE 0:1

Gól: Lattenstein Norbert

Hosszú pihenő után indult útjára a labda ismét, egy olyan pályán ahol sosem könnyű nyerni.

Már kezdettől fogva támadólag léptünk fel, ellenfelünk pedig bízott a szervezett védekezésben, és a gyors ellentámadásokban.

Az első játékrészben Varga Balázs került többször a martoni védők mögé, ám legtöbbször hiba csúszott a befejezésbe, egy ízben pedig a kapufa hárított.

A hazaiak is eltalálták a kapufát egy szöglet után, így hátul is figyelni kellett az egész mérkőzés folyamán.

A félidő vége felé Mészáros Barnabás került ziccerbe, de a hazai kapus szépen védett.

A fordulás után nem változott a játék képe, próbáltunk nyomást gyakorolni, ám ahogy telt múlt az idő, Martonvásár is egyre jobban kapaszkodott a döntetlenbe.

A rendes játékidő utolsó percében, Lattenstein Norbert ívelt kapu felé egy szabadrúgást, amibe többen is beleérhettek volna, ám a labda úgy döntött hogy érintés nélkül a hálóba kerül! 0:1!

A hosszabbítás perceiben nem történt érdemleges esemény, így nagyon fontos 3 pontot hoztunk el idegenből.”

Írj Te először kommentet "Idegenből hozták el a három pontot a móriak"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*