Harmincéves fennállását ünnepelte a pusztavámi alapítású MACHER Zrt.

Népszerű ajánlatok

/A képen a pusztavámi Macher János – Fotó: OKK Fehérvár/

“Három évtizedes fennállását ünnepelte szerdán a MACHER Gépészeti és Elektronikai Zrt. a Hotel Magyar Királyban. A Múlt, jelen, jövő című nagyszabású eseményen Lehrner Zsolt alpolgármester gratulált Székesfehérvár Önkormányzata nevében az 1991-ben családi vállalkozásként indult cégnek, amely mára a város gazdaságának egyik meghatározó, példamutató, közel 100 főt foglalkoztató szereplőjévé nőtte ki magát. A jubileum generációváltást is hozott, a vezérigazgatói pozíciót az alapítók egyik fia, Macher Gábor veszi át.

A MACHER Gépészeti és Elektronikai Kft-t 1991-ben, háromfős családi vállalkozásként indította el Macher Endre és felesége, Márta.

Endre 1946-ban kitelepített nagybátyja, a pusztavámi Macher János a rendszerváltáskor tért haza Magyarországra, ő egy családi házat biztosított alaptőkeként a vállalkozás elindításához. Innen fejlődött ki a cég, amely 2016-ban lett Zrt., ma már közel 100 főt foglalkoztat.

(Macher János ma is Pusztavámon él – a szerk.)

A cég fő profilja a konfekcionált kábelek és az elektromechanikai rendszerek gyártása, folyamatos fejlesztéssel és innovatív megoldások kidolgozásával.

A termékeket főként az orvosdiagnosztikában, az ipari elektronikában, a védelmi iparban és a speciális gépjárműveknél használják fel. A szakmai tudás és a folyamatos fejlesztések teszik lehetővé nagy hozzáadott értéket képviselő termékek komplex gyártását.

Vajon mit adhat a MACHER a 30. születésnapján a jövőnek? A folyamatos megújulást, innovációt, ami eddig is jellemezte a céget. A múlt biztos alapot jelent a jövő felé, mert csak akkor tudunk bátran előre nézni, ha ez az alap szilárd. A 30 év bebizonyította, hogy van mire építkeznie a MACHER Zrt-nek.  1991-ben egy száz négyzetméteres családi házban indított családi vállalkozás mára 2.500 négyzetméteres, zöldmezős beruházásként létrehozott üzemcsarnokban, a legkorszerűbb technológiák fogadására alkalmas infrastruktúrával vág neki a következő 30 évnek.” – olvasható a cég sajtóközleményében.

A részvénytársaság ma már a hazai mellett 50 százalékban export piacra termel, öt európai országban – Németország, Dánia, Spanyolország, Svájc, Franciaország – közvetlen beszállítóként van jelen. Az idei év célja, amely most már láthatóan megvalósul, hogy az árbevétel a pandémia előtti 1 milliárd forinthoz képest 15 százalékkal növekedjen. A versenyképesség érdekében az idei évben a beruházás értéke meghaladja a 100 millió forintot.

A társaság a társadalmi felelősségvállalásra is nagy hangsúlyt fektet, egyrészt a munkavállalók felé, másrészt a külső környezet felé. Ez nem csupán anyagi támogatást jelent, hanem a megváltozott munkaképességű emberek munkába illesztését, a fiatalok pályaorientációját, a duális képzésbe való bekapcsolódást, valamint különböző támogatásokat. Az elmúlt 30 év sikerét a megrendelői vevőhűség, társadalmi oldalról pedig a számtalan kitüntetés – Családbarát Munkahely, Üzleti Etikai Díj, Nemzeti Minőség Díj – igazolja vissza.

Székesfehérvár Önkormányzata és polgármestere, dr. Cser-Palkovics András nevében Lehrner Zsolt alpolgármester köszöntötte a jubiláló céget. Mint mondta: „A MACHER Zrt. családbarát munkahelyként meghatározó szerepet tölt be Székesfehérvár gazdaságában, komolyan veszi a folyamat-orientált, közösségközpontú munkavégzést, a csapatmunkát és a társadalmi felelősségvállalást. A város gazdaságának működésében nemcsak adófizetőként vállal szerepet: a helyi KKV-k közül elsőként csatlakozott a duális műszaki felsőoktatási képzéshez, alapítótagja a KÉPES programnak. Az ezredforduló óta tudatosan foglalkoztat fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű embereket, hozzásegítve őket ahhoz, hogy sikeresen helyezkedjenek el a nyílt munkaerőpiacon.”

A 30. évforduló egy új mérföldkő a szervezet életében. A Zrt. vezérigazgatói pozícióját a több éve projektmenedzserként, majd értékesítési menedzserként dolgozó egyik tulajdonostárs, az alapítók egyik gyermeke, Macher Gábor veszi át. Az alapítás óta dolgozó cégvezető pedig a jövőben az elnöki pozíciót tölti be.”

Forrás: OKK Fehérvár

 

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*