Október 9-e a KÉKtúrázás napja – Térségünkben is

Népszerű ajánlatok

A KÉKtúrázás napja az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve október 9-én az Országos Kékkör bejárását hirdette meg a szervezet. A székesfehérvári és megyei természetjáró szervezetek is várják a csatlakozókat.

Október 9-e, szombat a KÉKtúrázás napja, amelyet hagyományteremtő céllal, a hazai állami erdőgazdaságok, nemzeti parkok és természetjáró egyesületek szakmai segítségével szervez a Magyar Természetjáró Szövetség. Ezzel a túranappal szeretnék felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára, annak értékes múltjára és lendületes jelenére.

Az Országos Kékkör három kéktúra részén: az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalain, 143 túracsoporttal összesen több, mint 2550 km-t tehetnek meg egy nap alatt együtt a résztvevők. Az esemény különlegessége, hogy a túra napján a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető lesz. A csoportok mozgása által húzott kék vonal a nap végére kirajzolja a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát.

A Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület túravezetői a Bakonykúti – Csőszpuszta (18.7 km) és Bakonykúti – Bodajk (19.7 km) útvonalakon várják az érdeklődőket.

Fejér megyét érintően lesz még Gánt – Bodajk (23.1 km) és Gánt – Várgesztes (18.1 km) túraszakasz is.

Az eseményről részletesen a https://kekturazasnapja.kektura.hu/ honlapon olvashatnak.

Forrás: OKK Fehérvár

Egyéb dunántúli túrák (pl. Bakony):

https://kekturazasnapja.kektura.hu/orszagos-kektura

Komárom-Esztergom megyei túrák is lesznek (Vértes, Gerecse…):

https://kekturazasnapja.kektura.hu/orszagos-kektura

Írj Te először kommentet "Október 9-e a KÉKtúrázás napja – Térségünkben is"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*