Több mint egymilliós támogatást kapnak móri és környékbeli önkéntesek

Népszerű ajánlatok

/A kép illusztráció/

Százötvenegy önkéntes mentőszervezet jut 2021-ben központi forrásból pályázati támogatáshoz. Az erre vonatkozó döntést május 12-én hagyta jóvá a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója.

Az önkéntes mentőcsoportok megalakítását és működésük szervezett kereteinek megteremtését kilenc évvel ezelőtt kezdeményezte a katasztrófavédelem. A központi, majd a területi rendeltetésű mentőszervezetek megalakítása és minősítése után a járási és települési szintű szervezeteket hívták életre. Ezek a csapatok ma már jól kiegészítik a hivatásos katasztrófavédelem egységeinek munkáját, képesek hatékonyan, a hivatásosok irányításával működni.

Az önkéntes mentőszervezetek fejlesztésének elsődleges célja a települések önvédelmi képességének erősítése volt. A szervezetek bevonásával emelkedik azoknak a száma, akik helyben szerepet tudnak vállalni a károk, különös tekintettel a viharkárok felszámolásában és a helyreállítási munkálatokban. Jelenleg országosan több mint húszezer önkéntes áll beavatkozásra készen az emberek biztonsága érdekében.

A mentőszervezetekben tevékenykedők létszámának növekedésével arányosan beavatkozásaik száma is emelkedett, tavaly összesen 2 ezer 249 katasztrófavédelmi műveletben vettek részt az önkéntes mentőszervezetek. A beavatkozásokhoz nem elegendő az önkéntesek elhivatottsága és szakmai tudása, megfelelő felszereltségre, a kor kihívásainak megfelelő technikai eszközökre is szükség van.

A korábbi évekhez hasonlóan a katasztrófavédelem idén is kiírta azt a pályázatot, amely az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó járművek, működési költségek finanszírozására, védőruházattal való ellátására, valamint a mentőszervezet tagjai oktatásának, vizsgáztatásának támogatására nyújt lehetőséget a központi költségvetésből. A jóváhagyott döntés alapján százötvenegy önkéntes mentőszervezet jut pályázati támogatáshoz.

Mór környékén támogatást kapnak:

Mór Járási Önkéntes Mentőcsoport, Fehérvárcsurgó Önkéntes Tűzoltó Egyesület     300.000 Ft

Mór Járási Önkéntes Mentőcsoport, Csókakő Önkéntes Tűzoltó Egyesület     300.000,- Ft

Mór Járási Önkéntes Mentőcsoport, Mór Önkéntes Tűzoltó Egyesület     300.000,- Ft

Mór Járási Önkéntes Mentőcsoport, Bodajk Önkéntes Tűzoltó Egyesület     300.000-Ft

 

Forrás:Katasztrófavédelem

Írj Te először kommentet "Több mint egymilliós támogatást kapnak móri és környékbeli önkéntesek"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*