Felújítják a Mór-Nagyveleg közti útszakaszt

Népszerű ajánlatok

/A kép illusztráció/

Kosárszki József, Nagyveleg polgármestere közösségi oldalán jelentette be, hogy felújítják a Mór és Nagyveleg közötti utat.

Ezt írja – változtatás nélkül közöljük:

„Molnár Istvánnal, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatójával találkoztam, hogy megbeszéljük a Nagyveleg-Mór közötti útszakasz felújításának részleteit.

Örömömre szolgál, hogy a munkálatok két héten belül elkezdődnek. A felújítás két ütemben fog lezajlani, és most már bejelenhetem azt is, hogy a tervek szerint mindkét felújítási ütem az idei évben lesz elvégezve.

Ez azt jelenti, hogy jó esetben 2021 év végéig a teljes Mór-Nagyveleg szakasz új útburkolatot kap!

Ezen kívül javaslatomra, a tervezőkkel együttműködve megegyeztünk, hogy a Móri utca faluba bevezető szakaszán teljesen új vízelvezető rendszer épül, és a buszmegálló is új lesz.

A felújítás ideje alatt kérem türelmüket, és fokozott figyelmet az érintett útszakaszon!”

 

Forrás:Facebook

Írj Te először kommentet "Felújítják a Mór-Nagyveleg közti útszakaszt"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*