Szeptembertől Móron a Perczelben is lehet iskolaőr

Népszerű ajánlatok

/Kép:Rendőrség/

Szeptemberben 491 állami fenntartású köznevelési és szakképzési intézményben kezdhetik meg munkájukat az iskolaőrök – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.

    Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre; feladata azon intézmények belső rendjének fenntartása, amelyekben erre leginkább szükség van – áll a közleményben.

    A tárca tájékoztatása szerint az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján 288 köznevelési és 203 szakképzési intézményben indul iskolaőrség.

    Az intézményi kör a későbbiekben változhat, előfordulhat, hogy egy intézményben egy idő után okafogyottá válik az iskolaőr jelenléte, míg más iskola – amennyiben kéri – bekerülhet az iskolaőrség által érintett intézményi körbe – tudatták.

    Az Országgyűlés július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek parlamenti vitájában minden párt egyetértett abban, hogy nincs helye az iskolában semmiféle erőszaknak, sem a diákok között, sem a pedagógusok és a diákok között – emlékeztet a közleményben a minisztérium.

-MTI-

Az érintett intézmények listáját ITT tették közzé (ebben szerepel a Székesfehérvári SZC Perczel Mór Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma  – Mór, Dózsa György utca 2.):

https://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/oktatasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/iden-osszel-491-helyszinen-kezdhetik-meg-munkajukat-az-iskolaorok?fbclid=IwAR2mK50z8UhfRRavAElsYfoyQv8AEH6Gvu-rlZKmDDT80PQX8ZbDYYhzMos

A Rendőrség pedig ITT tette közzé az iskolaőrök képzésével kapcsolatos tudnivalókat:

http://www.police.hu/hu/iskolaor

 

Írj Te először kommentet "Szeptembertől Móron a Perczelben is lehet iskolaőr"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*