Móron és környékén hét önkéntes tűzoltó egyesület kap támogatást

Népszerű ajánlatok

(Korábbi kép – illusztráció  – Fotó:Katasztrófavédelem)

Az önkéntes tűzoltó egyesületek részére kiírt pályázatra idén hatszázegy egyesület nyújtott be pályázatot, amelynek segítségével különféle tűzoltóeszközökhöz és felszerelésekhez juthatnak. Idén tizennéggyel több önkéntes tűzoltó egyesület kap támogatást, mint az elmúlt évben.

2020-ban ismét hétszáz millió forint összértékű támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek között a központi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzata terhére. A hétszázmillió forintból százmilliót az önkéntes mentőszervezetek kaptak, a fennmaradó hatszáz millió forint a tűzoltó egyesületekhez kerül.

Folyamatosan nő az önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek száma, az idei évben már ötvenöt önkéntes tűzoltó egyesület rendelkezik az önálló beavatkozás jogkörével, a tervek szerint év végéig további öt egyesület kerül ebbe a körbe. Tovább emelkedett a hivatásos tűzoltóságokkal együttműködési megállapodással rendelkező önkéntes tűzoltó egyesületek száma is, idén több mint 93 százalékuk nyújtott be pályázatot.

A pályázati feltételeket sikeresen teljesítő hatszázegy egyesület működési költségekre, eszközök beszerzésére, szakmai tanfolyamokon történő részvételre, pályaalkalmassági-vizsgálatokra, EDR-rádiókra, szertárépítésre és -felújításra, valamint védő- és technikai felszerelésekre nyújtotta be pályázatát.

A bíráló bizottság támogatásra vonatkozó javaslatait az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta, így működési költségre, szertárépítésre és -felújításra szóló támogatást kapnak az egyesületek. A pályázók ezek mellett védő- és tűzoltótechnikai eszközöket vehetnek át, valamint egyéb eszközöket maguk szerezhetnek be.

A pályázatnak köszönhetően tűzoltótechnika-kezelői típusvizsgára is lehetősége lesz az önkéntes tűzoltóknak, önkéntes gépjárművezetők pedig megkülönböztető jelzést használó tűzoltógépjárművek vezetésére feljogosító pályaalkalmassági vizsgát tehetnek. Több egyesület jut kézi és mobil EDR-rádióhoz, illetve azok tartozékához.

A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz tartozó huszonhét egyesület, a baracsi, a bodajki, a csákberényi, a csákvári, a csókakői, a dégi, a fehérvárcsurgói, az iszkaszentgyörgyi, az isztiméri, a lajoskomáromi, a lovasberényi, a magyaralmási, a mezőfalvai, a móri, a pázmándi, a pentelei, a polgárdi, a pusztaszabolcsi, a sárosdi, a sárszentmihályi, a seregélyesi, a székesfehérvári és a velencei, Bács-Kiskun megyéből a kunszentmiklósi, a dunavecsei és a szalkszentmártoni, valamint Tolna megyéből a simontornyai önkéntes tűzoltó egyesület összesen csaknem huszonöt millió forintos támogatásban részesült – tájékoztatott bennünket Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

A megítélt támogatások az alábbi hivatkozáson tekinthetők meg:

ÖTE pályázati eredmények 2020 (2020.05.26.)

Írj Te először kommentet "Móron és környékén hét önkéntes tűzoltó egyesület kap támogatást"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*