(Kancz Teréz 1935. évi temetésén készült a fénykép)
Mór történetének egyes korszakaival, az “őslakos” móriak, illetve a Mórra évszázadokkal ezelőtt betelepített német lakosság életével, szokásaival, mindennapjaival több alkalommal foglalkoztunk. Mindezek azonban szinte kimeríthetetlen témát szolgáltatnak…
“…Az 1831 évi kolerajárvány sok halottja számára a „homokon” külön sírokat ástak. Az 1848. december 30-i móri csata halottait – szám szerint 32-õt – is ide, „a kereszt mellé” temették.
A három tömegsír helyét a 2000. december 30-án idehelyezett és megáldott kopjafa mutatja.
A móri németségről szóló könyvben meg kell ezzel kapcsolatban említeni, hogy a sírok helyét sokáig nem tudták kideríteni.
Végül e könyv szerzőjének sikerült egy korosabb németajkú asszonytól, Ruff Ferencnétől ezt megtudnia.
1872-tõl aztán már a község vette igénybe ezt a területet, melyet napjainkban „Homoki”, vagy „Cigány” temetőnek mondunk.
Az egyházi források szerint egy másik temetőt a Kálváriahegyen nyitottak meg 1855-ben. Ezt a dátumot azonban nem tartjuk pontosnak.
A Luzsénszky bárók temetőkápolnájába elsőnek Br. Luzsénszky Józsefet már 1822-ben temették, a mellette levő sírba pedig a móri csatában, 1848. december 30-án elesett osztrák hősi halott tisztet, Schaffgotsch Rudolf kapitányt temették.
Ugyanebben a temetőben a kapucinus rendházfőnök, Irenaeus Strebitzky egy temetőkápolnát építtetett 1872-ben. A mellette körülkerített helyre a rend elhunyt tagjait temették.
A hamarosan szűknek bizonyult temetőt egy ettől az Árpád utca irányában fekvő résszel bővítették 1907-ben.
A Homoki temetőbe régen csak azok temetkezhettek, akik a Futár köz – Gyõri út tengelyétől észak felé laktak, az ettől délre lakók a Kálvária temetőben válthatták meg sírhelyüket.
Aki mégis a „másik” temetőbe akart temetkezni, annak ezért dupla árat kellett fizetnie.
Az öngyilkosokat a temető árkában temették el.
A templomok köré történő temetkezéseket (ezeket nevezték akkoriban Kirchhofnak, azaz Templomkertnek) hazánkban és az egész Habsburg birodalomban II. József tiltotta be. A mai „Friedhof = Békeudvar” helyett valaha a Freudehof = Örömudvar kifejezést használták, utalva a feltámadás várható örömére. Régen valóban ilyen témájú, vallásos jellegű népszínműveket is játszottak a temetőkben.
A fogyatkozó németnyelvű sírkövek egyikén-másikán – ha nehezen is – de még olvashatók a feltámadás, a viszontlátás boldogságát ígérő sírversek, búcsúszavak. Teljes eltűnésük előtt – talán az utolsó órában – megpróbáltam néhányat a jövõ számára írásban megörökíteni:
Unser Liebling ist geschieden Kedveltünk elvált tőlünk
Weinend wir am Grabe stehn. Sírva állunk a sírnál.
Ruhe sanft in Gottes Frieden Nyugodj lágyan Isten békéjében
Bis unseren wiedersehen! A viszontlátásunkig!
Hier, in diesen Rosengarten Itt, ebben a rózsakertben
Will ich auf meine Kinder warten. Akarok gyermekeimre várni.
Meine Lieben, weinet nicht Szeretteim, ne sírjatok,
Ich steh vor gottes Angesicht! Isten színe előtt állok!
Ruhe sanft in stiller Gruft Nyugodj lágyan a csendes sírban
Bis uns Gott ins leben ruft! Míg Isten minket életre hív!
In das heiligste Herz Jesu Jézus legszentebb szívébe
Empfehlen wir unsere lieben Eltern. Ajánljuk kedves szüleinket.
Solange ich lebte, war ich Dein Amíg éltem, tied voltam
Dein werd ich auch im Tode sein! Tied leszek halálomban is!
Wie eine Rose brach ich auf Mint egy rózsa indultam el,
Und alle freuten sich darauf Mindenki örült ennek,
Da kam der Tod und brach mich ab S jött a halál, és letört engem,
Und legte mich ins kühle Grab És a hideg sírba fektetett.
Részlet a Homoki- vagy régebbi nevén Cigánytemetőnek a Táborhegy felé eső részéből.
A bozóttal benőtt területen itt-ott még látható, többnyire még gót betűs törött, vagy kidőlt sírkövek nemcsak az emberi élet végességét, de az itteni németség létének elmúlását is szimbólizálják”
(Részlet Schwartz Alajos: A Móri németség története és élete c. könyvéből – a szerző engedélyével – a képek is e könyvből valók)
Írj Te először kommentet "A Homoki temető és a Kálvária temető történetéből…"