Véradásra hívják/várják a móriakat!

Népszerű ajánlatok

Negyvenkilenc helyszínen szerveznek véradást  az országban – mondta Ohnsorge Éva, az Országos Vérellátó Szolgálat véradásszervezője az M1 aktuális csatornán.

    A szakember elmondta, a pontos helyszínekről és az időpontokról a www.ovsz.hu-n, a veradas.hu-n, valamint a Magyar Vöröskereszt honlapján lehet tájékozódni.

    Kitért arra is, kedden 45 helyszínen volt véradás, amelyen mintegy 1300-an vettek részt. A legtöbben – 90-en – a lenti művelődési központban voltak. A kórházaktól 625 igény érkezett – tette hozzá.

    Ohnsorge Éva közlése szerint a véradás előtt ellenőrzik a hemoglobin szintjét, ha ez alacsony, vagyis a véradó vérszegény, akkor kizárják.

    Azt tanácsolta: a véradás előtti hetekben érdemes vasban gazdag étrendet követni, és például vörös húst, májat, tojást, mogyorót, céklát vagy mákot fogyasztani. Ezzel párhuzamosan megfelelő mennyiségű C-vitaminra is szükség van, mivel ez segíti a vas felszívódását a vérben.

    A véradás előtti órákban pedig enni kell, s legalább egy-másfél liter folyadékot bevinni – mondta Ohnsorge Éva.

-MTI-

MÓRON a Vöröskeresztes Irodában (8060 Mór, Táncsics M. u. 18.) május 4-én 11-17 óráig várják a véradókat a http://www.ovsz.hu/ver/veradasok szerint – a szerk.

Írj Te először kommentet "Véradásra hívják/várják a móriakat!"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*