Súlyos balesetet okozott egy balinkai fiatal a száguldás miatt

Népszerű ajánlatok

/Fotó:police.hu/

Egy 19 éves balinkai fiú közlekedett Seat típusú személyautóval a 710-es számú főúton 2019. február 16-án 21 óra 40 perc körül. Haladása során nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a járműve sebességét – 70 km/óra helyett mintegy 160 km/órával közlekedett –, és egy kanyarban az úttest bal oldalára sodródott.

Ott egy szalagkorlátnak ütközött, melyet átszakítva az autó többször, a saját tengelye körül megpördült, majd a vízelvezető árokban a tetejére borulva állt meg.

A baleset előtt a jármű hátsó ülésén helyet foglaló három utas a műszaki hibás biztonsági öveket nem kapcsolta be, ezért ők kirepültek a gépkocsiból, súlyosan megsérültek, egyikőjük maradandó egészségkárosodást szenvedett. A járművezető, és a mellette lévő utas könnyebben sérült.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a 19 éves fiatal sofőr ellen. A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét, hogy csak megfelelő műszaki állapotú járművel induljanak útnak, valamint minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat a balesetek megelőzése érdekében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

2020. 03. 21., szo –

Forrás:police.hu

Fotók:police.hu

2 kommentarer på "Súlyos balesetet okozott egy balinkai fiatal a száguldás miatt"

  1. Mert ez aztán nagyon Móron meg környékén történt. Földrajz ötös látszik megvolt. Gratulálok a szerkesztőknek ti isten barmai.

  2. Ha már a földrajznál tartunk: az okozója balinkai volt, mint az a cikkből (és már a címből is) pontosan kiderül. Balinka pedig – figyelem, földrajz (!) – a Móri Járásban van! A hozzászólás stílusa pedig a hozzászólót minősíti – Gratulálunk!

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*