Garázdasággal gyanúsítanak egy móri és egy fehérvári lakost

Népszerű ajánlatok

/A kép illusztráció!/

“A Székesfehérvári Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát, amelyet egy székesfehérvári és egy móri lakossal szemben folytatott.

A nyomozás adatai szerint Székesfehérváron, a Horváth István lakótelepen két férfi hangoskodott, majd összeverekedett 2019 június 2-án délelőtt.

A lakossági bejelentés alapján helyszínre érkező rendőri egységek a dulakodást már nem észlelték, azonban az egyik elkövetőt még a helyszínen találták, akit elfogtak.

Az adatgyűjtések és tanúkihallgatások eredményeként a rendőrök a cselekmény elkövetésével gyanúsítható másik személyt is elfogták a közelben. Mindkét férfit a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra állították elő.

A 25 éves székesfehérvári és a 33 éves móri lakosokat a nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A székesfehérvári rendőrök az ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban az illetékes ügyészségnek átadták.”

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

Írj Te először kommentet "Garázdasággal gyanúsítanak egy móri és egy fehérvári lakost"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*