30 éves évforduló

Népszerű ajánlatok

Nagy fába vágta fejszéjét a zenekar elnöksége, amikor úgy döntött, magára vállalja, és az Önkormányzat Képviselő-testületénél kérelmezi a 2019-es falunapok fő programjának megszervezését. A település vezetése pozitívan állt a kezdeményezéshez, és elsőként biztosította támogatásáról egyesületünket.

A Szabó Péter elnök által összefogott, mindenre kiterjedő elõ- és felkészülés közel 100 tételes feladatlistát jelentett, mint a pályázati források, szponzorok bevonása, partnerzenekarok meghívása, szállásolás, étkeztetés, infrastruktúra biztosítása (színpad, hangosítás, sörasztalok, stb.), önkéntesek szervezése, sztárvendég hívása, pólók, molinók gyártatása… – csak hogy párat említsünk. Ebben Viszt Balázs elnökhelyettes, Takács Atilla vezetőségi tag, és Olasz János titkár volt az egyesületi elnök legnagyobb segítségére. Májustól a zenekar próbatevékenységét heti 1-rõl 2-re emelte Acsai Gábor karmester-művészeti vezető, hiszen a zenekar házigazda szerepe kiemelt aktivitást igényelt a teljes  tagság részéről.

Nagy örömünkre szolgált, hogy elfogadta meghívásunkat, így vendégül láthattuk a Hahnbacher Marktbläser német fúvószenekart, akikkel immáron 15 éve partnerkapcsolatot ápolunk, ráadásul a teljes hétvégén velünk voltak. Harsány fúvós indulóval, bográcsban rotyogó vadpörkölttel vártuk buszuk begördülését csütörtök este az erdei iskolánál, ahol egy igen hangulatos estét csaptunk barátainkkal.

Másnapra nem is kívánhattunk volna tökéletesebb időjárást, a Balatonra vittük őket kirándulni, ahol a strandolás mellett bobozásra is jutott idő. Időközben megérkezett Pusztavámra a hivatalos delegáció is. A zenekar tagjait, Hahnbach polgármesterét és a városból érkező kollégáit Stettner Attila alpolgármester köszöntötte a hivatal tanácstermében.

Elérkezett a régóta várt szombati nap. A pusztavámi zenekar helyett idén a hahnbachi szállt kocsira zenés ébresztőt fújni, míg mi a Nickelsdorf téren, majd a „bitumenes pálya” szomszédságában zajló főzőversenyen adtunk térzenét. Nem sok időnk maradt egyenruhánkat magunkra ölteni, mivel délután 13 órakor megérkeztek szomszédos barátaink is: a Móri Ifjúsági Fúvószenekar és az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar muzsikusai. 14 órakor pedig kezdetét vette jubileumi rendezvényünk.

Acsai Sándor a móriaktól megszokott, humort sem mellőző, egyszerre szórakoztató és színvonalas térzene anyaggal készítette fel zenekarát az eseményre, és õ lehetett az első, aki mikrofont ragad és köszönti a 30. születésnapját ünneplő házigazda fúvószenekart.

Másodikként az Oroszlányi Bányászt és karmesterüket Román Gézát szólította színpadra Grósz Marcella műsorvezető. Kifejezetten nehéz hangszereléseket adtak elő, főleg filmzenéket, a közönség nagy örömére. Zenekarunkat mégis egy gyönyörű polkával köszöntötték.

Hasonlóan tettek a hahnbachi fúvósok is, akik egy indulót választottak nívós műsorukból, a méltán híres Dem Land Tirol Die Treue-t, melyet állva énekeltek nekünk. Ajándékot adott át Josef  Iberer  volt és Matthias Fenk jelenlegi elnök.

Hatalmas taps fogadta az utolsóként színpadra érkező házigazda pusztavámi fúvószenekart, majd Törő Gábor országgyűlési képviselő ünnepi beszédét, gratulációját is. Ajándékokat adtak át, jókívánságokat tolmácsoltak a helyi önkormányzatok, civil szervezetek és nemzetiségi egyesületek képviselői, melyet ezúton is köszönünk.

Jubileumi rendezvényünkre hónapokig gyakorolt, és több száz ember előtt játszott szólót két ifjú trombitásunk, Gergő Balázs és Garas Máté.

A Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsának (Landesrat) nevében, 25 éves hagyományőrző tevékenységéért, a német nemzetiségi fúvószene népszerűsítéséért ezüst kitűzőt adott át Wennesz József alábbi tagjainknak: Grósz András, Katona László, Pfeiffer Zsuzsanna, Somlai Balázs, Takács Attila, Unger Endre és Weiler Ferenc.

A zenekar elnöksége emlékplakettel jutalmazta Engel György és Varga József alapító tagokat, valamint 20 éves zenekari munkájáért Somlainé Szlávik Évát.

Műsorunk végén nagy szeretettel üdvözöltük a közönség soraiban helyet foglaló Balázs Attilát, korábbi karmesterünket, kinek szerzeményével, a Pusztavámi Polkával búcsúztunk, habár csak rövid időre.

A színpadra és  köré visszatért ugyanis az előttünk fellépő másik három zenekar is: közös produkciók következtek. Valószínűleg nem volt olyan hely a faluban, ahová nem jutott volna el a négy együttes 120 zenészének hangja. A karmesterek felváltva vezényeltek, a közönség végig tapsolt.

Ilyen fogadtatásra érkezett meg sztárvendégünk, a világhírű cseh fúvószenekar, a Blaskapelle Gloria. Telt ház előtt játszhatták végig 2 órás koncertjüket, a sörsátor többször is „fel akart robbanni” a hangulattól. Köszönjük ezt a feledhetetlen élményt!

Vasárnap újra magunkra vettük egyenruhánkat, és a kulturális műsor részeként térzenét adtunk a publikumnak, benne a „Das Goldene Flügelhorn” című darabbal: közreműködött a nemzetiségi tánccsoport, valamint énekkar.

A búcsúest is elérkezett, ahol bár megfáradtan, mégis jókedvűen emelkedtek magasba a söröskorsók a hahnbachi és pusztavámi zenészek kezeiben. Hogy megismételjük-e? „Alles klar, den selben Song. Und los!”

Takács Attila

Köszönjük önzetlen segítőink támogatását:

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Bitter-Szűcs Garázs Bt
Emberi Erőforrások Támogatáskezelő                                                           Palló&Deszka Kft
Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt
Viszt-Tech Kft
ALU-Span Kft                                                                                                       Vértes Vendéglő Gánt
Granpe-Agro Kft
Tündér Varázskert
Vértesi Erdő Zrt
Somlainé Szlávik Éva
Telor Elektromontage Kft                                                                                   Megvarrom.hu
Pusztavám Község Önkormányzata
Garas Dezső
Pusztavám Község Német Nemzetiségi Önkormányzata
Frey Szabolcs
Fejér Megyei Német Területi Nemzetiségi Önkormányzat
Pusztavámi Nyugdíjas Klub
SEWS komponens és Elektronika Kft                                                              Pusztavámi Polgárőr Egyesület
Olasz János                                                                                                               Szülők

 

 

Írj Te először kommentet "30 éves évforduló"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*