Mór a 21. század elején… – “Szamócaültetvény a Hétkúti majorságban”

Népszerű ajánlatok

/Szamóca ültetvény –  Fotó:Pixabay/

Talán ma is érdekesek lehetnek a Mórral és környékével kapcsolatos régi  híradások, újságcikkek, szokások, hagyományok, történetek – mint például ez:

Hétkúti majorság

Arany László, a Móri Cívis Egyesület elnöke: 1996-ban tizenhárman megalapítottuk a Móri Cívis Egyesületet. Az alapító okiratunkban kiemelt célunknak fogadtuk el a munkaerőpiacon halmozottan hátrányos helyzetűek foglalkoztatási esélyeinek elősegítését.

Kezdetben a pályakezdő munkanélküli fiatalok közhasznú munkavégzését szerveztük. A Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány rendezvényén találkoztunk az IBM Storage Products Kft. és a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. Képviselőivel. Innentől talán meseszerűnek is mondható, ami történt.

Egy-két héten belül keretszerződést kötöttünk az IBM-mel, és az ipari foglalkoztatási programunk kezdetét vette. Elsőként feltártuk azokat a munkafázisokat, tevékenységeket, ahol dolgozóink meg tudják oldani a feladatokat, majd elkezdett dolgozni egy kis csapat.

Rövid időn belül be kellett látnunk, hogy az egyesületi forma nem a legmegfelelőbb a foglalkoztatási programunk továbbfejlesztésére, és 1999 májusában megalapítottuk a Móri Cívis Rehabilitációs FoglalkoztaKözhasznú Társaságot. A Móri Cívis Egyesület azóta a tulajdonosi jogokat gyakorolja, és meghozza a stratégia fontosságú döntéseket.

Hétkúti majorság: a magyar államtól hosszú távra bérbe vettünk 26 ha területet Mór város határában.

Kiváló termőhelyi adottságán túl ez a terület kivételes előnnyel is rendelkezik. Itt halad át a várost kiszolgáló elektromos távvezeték, víz- és gázvezeték, és határos egy szilárd burkolatú úttal.

2000-ben a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium mogatásával 1,4 ha alanyszőlőt és 6,7 ha szamócaültetvényt telepítettünk. Mindkét kultúrát a rendkívüli nagy kézi munka igénye miatt választottuk. Az alanyszőlő-ültetvénnyel nem titkolt szándékunk az, hogy az Ezerjó hazájaként ismert válságban levő történelmi borvidékünk felvirágoztatásához mi is hozzájárulhassunk.

Tangazdaság: a Hétkúti majorság ad otthont az enyhe értelmi fogyatékosokat oktató Gárdonyi Géza Általános Iskola tangazdaságának. Közösen adtunk be pályázatot pedagógiai programfejlesztésre, amit a PHARE 60 000 euróval támogat.

A Hollandiában honos gombatermesztő technológia alkalmazása jelenthet megoldást erre a kihívásra. Előtanulmányt készítettünk, és ennek eredménye 100 foglalkoztatására alkalmas gombatermesztő egység, amely gazdaságosan működtethető.”

 

Forrás:Library.hungaricana.hu/24 óra, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)  / 2003-06-07 / 132. szám

Kiemelések tőlem – A szerk.

Írj Te először kommentet "Mór a 21. század elején… – “Szamócaültetvény a Hétkúti majorságban”"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*