Balinkán porciózta, csomagolta a kábítószert: vádemelés – Videóval

Népszerű ajánlatok

/Fotó:police.hu/

A Fejér Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette miatt vádiratot nyújtott be azzal a két férfival szemben, akik 2019. decemberét követően kábítószert szereztek meg és értékesítettek.

A vádirat szerint a vádlottak munkavégzés során kerültek kapcsolatba egymással. Az egyik vádlott kábítószer szerzésre irányuló kérésére a másik vádlott ígéretet tett a teljesítésre. A vádlott ígéretének megfelelően az általa beszerzett 120-145 adag kábítószerből a másik vádlottnak 10-15 csomaggal értékesített összesen közel 100.000,- Ft értékben.

A vádlott az így megszerzett kábítószert a balinkai lakásán kiporciózta, hígította, csomagolta, majd tovább értékesítette több személynek, akik azt saját fogyasztásra vásárolták meg.

A vádlott a kábítószer értékesítésével három hónap alatt több tízezer forintot keresett. A rendőrség a vádlottak lakásán tartott kutatás során a kábítószer mellett az értékesítéshez használt eszközöket is lefoglalt.

Az ügyészség vádiratában a vádlottak egyikével szemben fegyház, a másik terhelttel szemben börtönbüntetés kiszabását, közügyek gyakorlásától eltiltást, a bűnös vagyongyarapodás elvonását, valamint – mivel az egyik vádlottcselekményét a hasonló bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejének hatálya alatt állva követte el – az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el a más ügyben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés végrehajtását is – tájékoztatta portálunkat a Fejér Megyei Főügyészség.

Az ügyről korábban itt írtunk:

Balinkai garázsban tárolta az eladásra szánt kábítószert – Videóval

VIDEÓ:

Írj Te először kommentet "Balinkán porciózta, csomagolta a kábítószert: vádemelés – Videóval"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*