Beiskolázás a Szent Erzsébet Iskolában Móron – Kovács Béla iskolaigazgatót kérdeztem

Népszerű ajánlatok

/A fotót Kovács Béla iskolaigazgatótól kaptuk/

Korábban megszokhattuk, hogy minden év ezen időszakában hirdették meg a móri általános iskolák a nyílt napokat, beiskolázási tájékoztatókat, iskolacsalogatókat a leendő elsősöknek és szüleiknek. Ilyenkor személyesen találkoznak az érdeklődők a leendő tanítókkal is. Idén a járvány miatt ez is másként alakult, online tájékoztatók voltak.  Azzal a céllal kerestem meg mind a négy iskola igazgatóját, hogy e riportokkal is segítsük az informálódást,  iskolaválasztást, valamint kicsit bepillantsunk az intézmények életébe.

Kovács Béla iskolaigazgató

-Hány elsős osztályt terveznek indítani, kik lesznek az osztályfőnökök, napközis nevelők? Röviden bemutatná őket?

Intézményünk adottságai, valamint szándékaink alapján 1 első osztályt indítunk 2021 szeptemberében is.

Leendő elsős tanítóink Földi Zoltánné és Lászlóné Gaál Adrienn pedagógusok lesznek. Mindketten nagy tapasztalattal rendelkező, hosszú évek óta intézményünkben dolgozó, fenntartói és intézményi kitüntetéssel, elismeréssel rendelkező pedagógusok.

Iskolánkban az alsó tagozaton iskolaotthonos formában végezzük nevelő-oktató munkánkat. Mindkét pedagógusunk részt vesz a tanórák megtartásában, illetve a délutáni foglalkozások megvalósításában.

Leendő elsős tanítóink bemutatkozását a 2020-ban 30 éves iskolánk születésnapi filmjében láthatják. A film a Youtube csatornán (30 éves a móri Szent Erzsébet Iskola), illetve iskolánk hivatalos Facebook-oldalán (Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola) tekinthető meg. További iskolai információkat – közöttük a következő tanév szervezésével, a leendő elsős diákok felvételével kapcsolatosakat is- megtalálhatják intézményünk honlapján: szenterzsebetiskolamor.hu

-Néhány mondatban összefoglalva: miért válasszák a 2021/2022-es tanévben beiratkozó leendő kisdiákok (illetve szüleik) Önöket? 

Iskolánkban korszerű körülmények között közvetítjük a keresztény értékeket. Nem pusztán ismeretátadásra törekszünk, hanem diákjainkat igyekszünk a jót elfogadó és azt közvetítő, teljes emberré nevelni.

– Iskolánk diákközössége 200 tanulóból áll, a többségében móri diákunk mellett további 10 településről érkeznek tanulóink. Bakonycsernye-Balinka-Bodajk településekről iskolabuszt közlekedtetünk.

– Pedagógusaink az oktatási feladatok magas szintű ellátásán túl nagy hangsúlyt fektetnek a diákok folyamatos nevelésére is. Minden tantárgyat az előírt végzettséggel rendelkező pedagógus tanítja, így iskolánkban a szakos ellátottság 100 %-os.

– Az alsó tagozaton iskolaotthonos formában neveljük a gyermekeket. Ennek érdekében egy új iskolaotthonos termet is kialakítottunk, amit birtokba is vett 2013 szeptemberében 28 elsős tanulónk.

– Nagy hangsúlyt fektetünk a nyelvoktatásra. Iskolánkban az első osztályban, kiscsoportos bontásban megkezdődik az idegen nyelv tanítása. Diákjaink a német és az angol nyelv tanulása közül választhatnak.

– Kiemelt területnek számít intézményünkben a számítástechnika oktatása is. Ez a tevékenység a 2005-ben átadott, és korszerű gépekkel felszerelt számítástechnika szaktanteremben történik. Mindegyik tantermünkben digitális táblák segítségével folyik az oktatás.

– Bevezettük a szaktantermi rendszert a kémia és a biológia oktatásában is.

– Fontosnak tartjuk a lélek erősítése mellett a test edzését is. Iskolánk nagyméretű parkettás tornateremmel rendelkezik. Itt a testnevelés órákon kívül a délutáni sportszakkörökön mozoghatnak a gyerekek, valamint órarendbe építve úszásoktatáson vehetnek részt. Minden évfolyamunkon tanulóink részére naponta tartunk testnevelés órákat.

– 2019-ben került átadásra iskolánk sport- és szabadidőparkja. A park területén szabvány méretű rekortán felületű kézilabda pálya, 7 tornyú játszóvár, csúszdák, kerti pavilonok, homokozók, kültéri padok és asztalok szolgálják a hozzánk járó gyermekek sportolási tevékenységét valamint szabadidejük hasznos eltöltését. A létesítményhez öltözőket, szertárakat és egyéb helyiségeket is magában foglaló épület is tartozik.

– Tanulóink részt vesznek az egyházmegye iskolái által szervezett, valamint a városi iskolák által rendezett tanulmányi versenyeken, ahonnan szép eredményekkel térnek haza. Megyei és országos versenyeknek is résztvevői vagyunk, ahol szintén jó teljesítményt nyújtanak tanulóink.

– Diákjainkat a délutáni órákban sok (szaktárgyi és sport) szakkör várja.

– A továbbtanulás terén jó felvételi eredményekkel büszkélkedhet iskolánk. Ennek érdekében a 7. évfolyam II. félévétől a felvételi időpontjáig magyarból és matematikából felvételi előkészítőt tartunk számukra, órarendbe építve. A lelkiismeretes pedagógusaink munkájának köszönhetően az állami és az egyházi középiskolák felé is nyitva áll az út diákjaink előtt. Intézményünk ballagó diákjainak (az elmúlt évek átlagában) mindegy 75%-a gimnáziumban folytatja tanulmányait.

-Egy iskola színvonalának – nyilván sok más szempont mellett – egyik fokmérője, hogy szerepelnek diákjaik a különböző tanulmányi, sport és egyéb, az iskolai élettel kapcsolatos versenyeken, megmérettetéseken.   Melyeket tartja legnagyobb sikereiknek az utóbbi egy-két évben akár térségi-megyei, akár országos szinten?

Tanulóink eredményeit összefoglaló táblázatot itt, alább láthatják az olvasók.

 

                                                                    Nagy Pál

 

Iskolánk versenyeredményei a 2019/2020-as tanévben:

S.sz.
Tanuló neve/osztály/cs. létszáma
Terület (tanulmányi/sport)
Elért versenyszint*
Felkészítő tanár
1.
Kosztelnik Eszter 8. o.
Szamosfalvi Lili Sára 8. o.
Temesvári Borbála 6. o. (3 fő)
Kárpát-medencei Történelmi Vetélkedő (Lakitelek)
Kárpát-medencei országos döntőbe bejutott, amit már nem lehetett megtartani
Wágensommer-Bernáth Rita
2.
Wágensommer Mária 3. o.
Egyházmegyei Rajzverseny (Érd)
egyházmegyei 1. hely
Földi Zoltánné
3.
Staudt Petra 5. o.
Egyházmegyei Elbeszélésírás Verseny (Érd)
egyházmegyei 2. hely
Lászlóné Gaál Adrienn
4.
3. oszt. Czikora Lilien, Gabler Kamilla, Jánni Janka, Kriszkó Klaudia Panna (4 fő)
Egyházmegyei Magyar Népmese Napja Játékos Vetélkedő (Alsószentiván)
egyházmegyei 4. hely
Lászlóné Gaál Adrienn
5.
4. oszt. Fürész Réka, Kőrösi Luca, Temesvári Cecília, Temesvári Júlia (4 fő)
Egyházmegyei Magyar Népmese Napja Játékos Vetélkedő (Alsószentiván)
egyházmegyei 6. hely
Ráczné Klock Andrea
6.
Gaál Boldizsár, Kovács Botond, Kőrösi Luca, Temesvári Cecília
4. oszt. (4 fő)
Kreatív verseny (Móri Radnóti M. Ált. Isk.)
körzeti 1. hely
Ráczné Klock Andrea,
Hajdu Beáta
7.
Temesvári Júlia 4. o.
Szemere Gyula Helyesírási Verseny
körzeti 1. hely
továbbjutott a megyei döntőbe
Ráczné Klock Andrea
8.
Punk Izabella 5. o.
Körzeti Mese- és Prózamondó Verseny (Csókakő)
körzeti Különdíj
Lászlóné Gaál Adrienn
9.
Ott Márton Tamás
Móri II. Népdaléneklési Verseny
városi 2. hely
Tamaskovics Anikó
10.
Sallay Kristóf László 4. o.
Megyei Úszó Diákolimpia 50 m gyors
Megyei Úszó Diákolimpia 50 m hát
Körzeti Úszóverseny 50 m gyors
Körzeti Úszóverseny 50 m hát
Körzeti Kéttusa Verseny csoportos
Körzeti Kéttusa Verseny egyéni
megyei 1. hely
megyei 1. hely
körzeti 1. hely
körzeti 1. hely
körzeti 1. hely
körzeti 1. hely
MUSZE
+ Riederné Csonka Loretta
11.
Rieder Ádám 8. o.
Megyei Úszó Diákolimpia 100 m mell
Megyei Úszó Diákolimpia 100 m gyors
Körzeti Úszóverseny 100 m gyors
Körzeti Úszóverseny 100 m mell
Körzeti Úszóverseny 4×50 m gyorsváltó
megyei 1. hely
megyei 4. hely
körzeti 1. hely
körzeti 1. hely
körzeti 1. hely
 

Riederné Csonka Loretta
12.
Váraczki Bence 4. o.
Megyei Tollaslabda Diákolimpia
Területi Tollaslabda Diákolimpia
megyei 1. hely
területi 1. hely
egyesületi felkészítés Györök Zoltán
13.
Krausz Dávid 7. o.
Megyei Úszó Diákolimpia 100 m gyors
Körzeti Úszóverseny 100 m hát
Körzeti Úszóverseny 100 m mell
Körzeti Úszóverseny 4x50m gyorsváltó
Körzeti Futóbajnokság 1500 m
Körzeti Futóbajnokság 400 m
Körzeti Futóbajnokság 4x400m váltó
Körzeti Kéttusa Verseny csoportos
Körzeti Kéttusa Verseny egyéni
megyei 6. hely
körzeti 1. hely
körzeti 3. hely
körzeti 1. hely
körzeti 1. hely
körzeti 2. hely
körzeti 2. hely
körzeti 1. hely
körzeti 2. hely
Riederné Csonka Loretta
14.
Rieder Réka 3. o.
Megyei Úszó Diákolimpia 50 m mell
Megyei Úszó Diákolimpia 50 m gyors
Körzeti Úszóverseny 50 m mell
Körzeti Úszóverseny 50 m gyors
megyei 6. hely
megyei 6. hely
körzeti 2. hely
körzeti 2. hely
Riederné Csonka Loretta
15.
Sábitz Göncöl 3. o.
Megyei Úszó Diákolimpia 50 m gyors
Körzeti Úszóverseny 50 m gyors
Körzeti Úszóverseny 50 m mell
megyei 8. hely
körzeti 1. hely
körzeti 1. hely
Riederné Csonka Loretta

Írj Te először kommentet "Beiskolázás a Szent Erzsébet Iskolában Móron – Kovács Béla iskolaigazgatót kérdeztem"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*