Igényfelmérést végeztek a Székesfehérvár-Mór-Komárom vasút személyszállításáról

Népszerű ajánlatok

/Mór, vasútállomás – Fotó:Wikipedia – Globetrotter17/

A Déli Vasúti Egyesület nevű civil szervezet elnökétől, Belegrai Andrástól kaptunk egy részletes anyagot, amely az általuk a közelmúltban (augusztus-szeptember) végzett online közvélemény-kutatásról készült.  Ennek tárgya a Székesfehérvár-Komárom vasútvonal személyszállítása. Azt igyekeztek felmérni, lenne-e igény egy bővített menetrendre (ismeretes, hogy jelenleg napi egy vonatpár közlekedik a vonalon).  Mint tájékoztatójukból kiderült, a tárgyban ez év júniusában levélben megkeresték a Közlekedéstudományi Intézetet is.

A tőlük kapott teljes anyagot – annak terjedelme miatt – nem közöljük,  de azt igen, mi mindenre keresték a választ, továbbá itt olvashatja főbb megállapításaikat is.

Tisztelt Olvasó!

A Déli Vasúti Egyesület nevében szeretnénk a figyelmébe ajánlani ezt az összefoglaló dokumentumot, melynek célja a figyelemfelhívás.

Mint látni fogja az 5-ös számú menetrendi mezővel jelölt Székesfehérvár-Komárom törzshálózati vasúti fővonal által érintett településeken élők egy jelentős része, (ismételten) kifejezte  igényét a vasúti személyszállítás bővítésére, a 2020. augusztus-szeptemberében meghirdetett online felmérés keretében.

Az adatbázisban – összhangban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság által 2020/4467/3-as ügyiratszámon jóváhagyott feltételekkel – csak az összesített adatok szerepelnek az adatközlőkre vonatkozó név, cím vagy bármilyen beazonosításra alkalmas elérhetőség nem.

A kérdések a következő témakörökre vonatkoztak:

a válaszadók lakóhelyének meghatározása a vasútvonal kapcsolatára vonatkozóan, mivel ezen keresztül láthatóvá válik milyen arányban fontos a
vasúti személyszállítás bővítése;

a lehetséges közlekedési módok (amennyiben feltételezzük, hogy az eljutási idők a különböző közlekedési eszközökön megegyeznek), választásának
lehetősége;

a menetrendi kínálat bővítése párosulva magasabb színvonalú közlekedési eszközzel generálhat-e jelentős utasszám növekedést;

a lakóhely és vasútállomás, illetve vasút megállóhely távolságának problémája, (melyet döntéshozói részről előszeretettel hoznak fel a személyszállítási kínálat  bővítésének elutasítására);

a vasúti személyszállítás utazási céljainak meghatározása kiemelt szempont volt, természetesen nem hiányozhatott a kérdések közül;

lényeges elem a személyszállító vonatok viszonylatának meghatározása is, erre is rákérdeztünk;

a kerékpárszállítás, a P+R parkolók (az egyéni közlekedést csak a lakóhely vasútállomása és a lakhely között veszi igénybe), is a kérdéskör részét képezte.

Lehetőség volt a kérdőív végén egyéni hozzászólásokra, egyedi vélemények kifejtésére mellyel szép számmal éltek is az űrlapot kitöltők. Tanulságos volt végigolvasni ezen írásokat, hiszen nagyon sokan kihasználva a lehetőséget hallatni akarták hangjukat. Reméljük sikerül az aktuális döntéshozók (jelenleg Innovációs és Technológiai Minisztérium, Közlekedéstudományi Intézet – Személyszállítási Közszolgáltatási Igazgatóság) figyelmét újfent felhívni a Székesfehérvár-Komárom vasútvonal személyszállításban betöltendő szerepére.

Pontosan 2105-en töltötték ki az online kérdőívet. 263-an kiegészítették saját gondolataikkal is.

A felmérés részletes eredményei

Ön a vasútvonal által érintett valamelyik településen él?
(Székesfehérvár, Moha, Bodajk, Mór, Bakonysárkány, Kisbér, Ászár, Nagyigmánd-Bábolna, Komárom).

Igen

Nem

Ön rendszeresen használja a térségben elérhető tömegközlekedést (autóbusz, vasút)?

Igen

Nem

Esetenként igen

Amennyiben az eljutási idők azonosak lennének, (pl. lakóhelymunkahely) melyik közlekedési módot választaná?

Saját gépjármű

Vasúti személyszállítás

Autóbusz

Amennyiben a jelenleginél jobb kínálatú (pl. ütemes) menetrend,és megfelelő szolgáltatási színvonalú járművek (pl. SIEMENS-DESIRO motorvonatok) közlekednének a vonalon, igénybe venné a vasúti személyszállítást?

Igen

Nem

Nem tudom biztosan,de mindenképpen kipróbálnám.

Amennyiben az előző pontban szereplő feltételek teljesülnek, mennyire jelent problémát az Ön számára a vasútállomás és lakóhelyének távolsága?

Nem gond, ha a szolgáltatási színvonal megfelelő nem jelent problémát a távolság.

Nincs jelentősége, közel lakom a vasútállomáshoz.

Sajnos gondot jelent, emiatt inkább más közlekedési eszközt választok.

Ön szerint milyen viszonylatban lenne szükséges közlekedniük a személyszállító vonatoknak?

Székesfehérvár-Komárom

Székesfehérvár-Győr

Székesfehérvár-Esztergom

Győr-Pécs

(Wien-)Győr-Komárom-Székesfehérvár-Budapest  (KÖKI)

Baja-Esztregom

Esztergom-Sárbogárd

Esztergom-Székesfehérvár

Győr-Siófok

Győr – Komárom – Székesfehérvár – Sárbogárd – Baja

Milyen célból venné igénybe a vasúti személyszállítást? (Több válasz is megjelölhető volt).

Hivatásforgalom (iskolába,munkahelyre történő eljutás).

Távolsági utazás (pl. rokonlátogatás).

Bármelyikre,amennyiben az utazással az adott cél elérhető.

Idegenforgalom (pl.kirándulás)

Hivatásforgalom és idegenforgalom (pl.kirándulás)

Hivatásforgalom,távolsági utazás

Távolsági utazás és idegenforgalom (pl.kirándulás)

Egyéb (pl.gyógyfürdő,csak az élmény miatt” stb.

Amennyiben lehetőség lenne díjmentesen kerékpár szállítására a vonaton igénybe venné ezt a lehetőséget?

Igen

Nem

Alkalmanként igen

Amennyiben a vasútállomásokon kiépülnének őrzött P+R parkolók, (és természetesen a kínálat is bővülne a személyszállító vonatok tekintetében) gépjárművét csak a lakóhelye szerinti vasútállomásig (és vissza) használná?

Igen

Nem

Nem tudom megmondani

Megállapítások

A Déli Vasúti Egyesület által végzett felmérés tanulságai a következők:

1. A vasúti személyszállítás Győr-(Komárom)-Székesfehérvár relációban egy a jelenleginél sokkal jobban kialakított kínálati menetrend bevezetését indokolttá teszi.

2. A szolgáltatási színvonal (járművek, utaskiszolgáló létesítmények stb.) emelése tovább növelheti a kötött pályás tömegközlekedés vonzerejét a térségben.

3. Egy megfelelően kialakított, a jelenleginél sűrűbb menetrendi kínálat mind a helyi mind a távolsági forgalomban komoly utasforgalmat generálhat. Erre már egyébként Magyarországon is akad példa: https://iho.hu/hirek/viragzik-anagykereki-vonal-200914.

4. Amennyiben az előzőekben felvázolt bővítések (menetrend) párosulnak helyi fejlesztésekkel (pl. P+R) az állomások, megállóhelyek távolsága – mely rendre hivatkozási alap a járatok csökkentésének igazoláshoz – gyakorlatilag okafogyottá válnak. A felmérésből egyértelműen kiderült, hogy pusztán egy jobb menetrendi kínálat esetén sem jelent különösebb problémát a lakóhely és a vasútállomás távolsága.

5. A kerékpárszállítás lehetőségének magasabb színvonalon történő lehetősége is komoly érdeklődést váltott ki. Ehhez azonban a jelenlegi „járműállomány” (Bzmot) helyett jóval korszerűbb, a kor követelményeinek megfelelő eszközparkra van szükség.

A Déli Vasúti Egyesület az online felmérés folytatásként több menetrendi változatot fog kidolgozni a következő hetekben. Mind a felmérés teljes anyagát, mind a kidolgozott menetrendi javaslatokat a döntéshozók, önkormányzatok, és a nyilvánosság elé fogjuk tárni. ”

Belegrai András                                                           Szűcs János
Elnök                                                                               Alelnök
Déli Vasúti Egyesület                                         Déli Vasúti Egyesület

 

Írj Te először kommentet "Igényfelmérést végeztek a Székesfehérvár-Mór-Komárom vasút személyszállításáról"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*