Bocuse d’Or Europe: világdöntőbe jutottak a Volenter István vezette magyarok

Népszerű ajánlatok

/A magyar csapat az eredményhirdetés előtt  – Fotó: Facebook/Magyar Bocuse d’Or Akadémia/

Norvégia nyerte a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny idén Tallinnban megrendezett kontinensdöntőjét, amelyen a Veres István séf vezette magyar csapat a kilencedik helyen végzett és bejutott a jövőre Lyonban rendezendő világdöntőre – tette közzé az eredményeket a Magyar Bocuse d’Or Akadémia a közösségi oldalán.

    A versenyen a második helyen Dánia, a harmadikon Svédország végzett. Minden résztvevő nemzet delegálhatott egy tagot a zsűribe is: Magyarországról idén Széll Tamás, a 2016-os Bocuse d’Or Europe győztese, a 2017-es lyoni világdöntő 4. helyezettje vett részt a grémium munkájában.

    Hamvas Zoltán, az akadémia elnöke korábban elmondta, hogy a Bocuse d’Or európai döntőjét a koronavírus-járvány miatt ebben az évben nézők nélkül kellett megrendezni, de legalább nem veszett el a rengeteg felkészülés, hiszen az eseményt májusban egyszer már elhalasztották.

    A verseny magyarországi selejtezőjének döntőjét februárban tartották, így csak ekkor dőlt el, hogy Veres István képviselheti idén Magyarországot.

    Az idei húsos téma a – magyartól különböző, márványosabb, zsírosabb húsú – észt fürj volt, ennek fel kellett használni a belsőségeit és hozzá fürjtojást is kellett tálalni. Ezt a fogást tálra kellett elkészíteni, a tányéron tálalt fogás kötelező alapanyaga pedig a Dél-Észtországban tenyésztett afrikai harcsa.

    Idén is cél volt, hogy a magyar gasztronómia bizonyos jellegzetességei is megjelenjenek a versenyfogásokban, ezért próbáltak magyaros alapanyagokat is felhasználni. Mivel Veres István erdélyi származású, ezért az erdélyi motívumok a tál, a menükártya és a box dizájnjában megjelentek.

    Veres István csapatának Molnár Bence commis (segítő) és Volenter István coach a tagjai. Veres Tamás tapasztalt versenyző, a Michelin-csillagos Babel étteremből érkezett.

    Húsz ország csapatai szokták megmérettetni magukat az európai kontinensdöntőn, ezúttal azonban négy versenyző visszalépett a világjárvány miatt. Idén a csütörtöki és pénteki napon is nyolc-nyolc nemzet versenyzett; Európából ezúttal tíz csapat juthatott tovább a 2021-es lyoni világdöntőbe.

-MTI-

Írj Te először kommentet "Bocuse d’Or Europe: világdöntőbe jutottak a Volenter István vezette magyarok"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*