“Leszállította a Suzukikhoz az első kábelkötegeket az Ikarus Móri Alkatrészgyártó Kft.” – Múltidéző

Népszerű ajánlatok

/Suzuki Swift 1988-1993- Forrás:wikipedia, fotó:Stahlkocher/

Talán ma is érdekesek lehetnek Mór 20. századi történetével kapcsolatban az ide telepített ipari létesítményekről szóló régi híradások – mint például ez:

Kábelkötegek a hazai Suzukihoz

Leszállította a hazai gyártású Suzuki gépkocsikhoz az első kábelkötegeket az Ikarus Móri Alkatrészgyártó Kft.

Az esztergomi gyár egyik legnagyobb hazai beszállítójaként működő vállalat a próbagyártásokat követően az idén előreláthatólag mintegy ezer autóhoz elegendő alkatrész kábelkötegek, ülések, belső kárpitok és burkolatok szítésével járul hozzá a Suzuki-program megvalósításához.

Jövőre várhatóan 25 ezer, azt követően évi 40 ezer gépkocsi összeszereléséhez elegendő, illetve az autógyár mindenkori termelésének  megfelelő mennyiségű alkatrészt szállít Esztergomba.

A Suzuki-programban való részvétel perspektivikus, hosszabb távon is biztonságos üzletet jelent a móri vállalatnak, segíti a talponmaradásban, s 300 dolgozónak biztosít folyamatosan munkát.

Erre igen nagy szüksége van a vállalatnak, az autóbuszgyártás ugyanis jelentősen csökkent, a gyári infrastruktúra működtetése pedig csak a jelenlegi létszám mellett gazdaságos.

A Suzuki-programban való részvétel finanszírozására a vállalat kénytelen különféle koncepciós kapcsolatokat is kialakítani.

 

Forrás:Library.hungaricana.hu/Tolnai Népújság, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)   / 1992-05-11 / 110. szám

Írj Te először kommentet "“Leszállította a Suzukikhoz az első kábelkötegeket az Ikarus Móri Alkatrészgyártó Kft.” – Múltidéző"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*