Vértes-rali – Csaknem 150 versenyautó a Mór és környéki viadalon

Népszerű ajánlatok

/A kép illusztráció – Fotó:Pixabay/

Csaknem 150 versenyzőpáros adta le nevezését az országos rali bajnokság idei negyedik futamára, a Vértes-ralira, melyet vasárnap rendeznek Móron és környékén.

A viadalon három kategóriában, Rally1-ben, Rally2-ben és a Historic géposztályban szállnak harcba az indulók a bajnoki pontokért.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint kifejezetten örömteli, hogy a koronavírus-járvány ellenére Magyarországon meg tudják rendezni a versenyeket.

“A környező országokban is sorra maradtak és maradnak el futamok, ezért nagyon örülünk annak, hogy nálunk sor kerül a versenyekre, ráadásul nézők is jelen lehetnek, de kétségtelen, hogy ez még nagyobb feladatot jelent a szövetség, a rendezők, valamint a csapatok és a versenyzők számára is” – mondta az MTI-nek az MNASZ elnöke.

Az ob pontversenyét három forduló után a címvédő Vincze Ferenc, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5 EVO) duó vezeti 71 ponttal, megelőzve a Velenczei Ádám, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5 EVO, 56 pont) és a Hadik András, Kertész Krisztián kettőst (Ford Fiesta R5, 47 pont).

A 41 ponttal negyedik helyezett Turán Frigyes, Bagaméri László (Volkswagen Polo GTI R5) páros pilótatagja kiemelte, szoros időbeosztású lesz a viadal, mert egy nap alatt kilenc gyorsasági szakaszt és csaknem 127 kilométert kell teljesíteniük.

“Nagy koncentrációt igényel ez, de a motivációnk is nagy, miután az egri borulásunkat követően kicsit lemaradtunk az összetett pontversenyben. Bízom benne, hogy minden gördülékenyen megy majd és ez a mi napunk lesz, mert akkor vissza tudunk majd kapaszkodni az élmezőnybe” – mondta az MTI-nek a Shell Helix Ultra csapatának versenyzője.

A Vértes-rali távja 365 kilométer, ebből a gyorsasági szakaszok 126,5 kilométert tesznek ki, prológ és szuperspeciál szakasz nem lesz. A gyorsasági szakaszok 100 százalékban aszfalton zajlanak majd Oroszlány-Kőhányás között, valamint Csákberény és Nagyveleg térségében.

A viadal vasárnap 8 órakor kezdődik, az ünnepélyes eredményhirdetést pedig a tervek szerint 19 órakor tartják Móron.

-MTI-

 

Írj Te először kommentet "Vértes-rali – Csaknem 150 versenyautó a Mór és környéki viadalon"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*