Lojzi bácsi mesél… – A kulisszák mögé pillantva… 1.rész

(Lojzi bácsi előadása a kecskehegyi Szent Orbán Kápolnánál – fotó:Hrubos Zsolt)

Egyre kevesebben vannak már Móron, akik el tudják mondani, hogy mi volt régen, milyen volt Mór anno. Sokunk hallgatja, olvassa érdeklődéssel ezeket a régi történeteket. Azt hiszem mindannyiunk örömére a legszakavatottabb helytörténészhez fordultam: Lojzi bácsihoz (Schwartz Alajos Pro Urbe díjas helytörténész).

Szeretnék tőle minél többet, minél több témában kérdezni. Álljon itt elsőként egy bemutatkozás, ha esetleg valaki nem ismerné még.

– Lojzi bácsi, mesélne kicsit magáról? Mindig ilyen kíváncsi, alapos, kutató természet volt?

Nem tudom, hogy ki és mikor akasztotta rám a „helytörténész” – jelzőt. Kérdése viszont, hogy mindig ilyen kutató természetű voltam-e: igaz! Már kiskoromban faggattam szüleimet és nagyanyáimat – nagyapáim sajnos még születésem előtt elhunytak – hogy honnan származtunk, honnan jöttek a mi sváb őseink. Máig is emlékszem a válaszukra: „Aus dem Schwarzem Wald!” – vagyis a Fekete Erdőből!

Ma már tudom, hogy ez csak részben igaz! A török kiűzése után ideérkező legelső telepesek valóban a túlnépesedett Svábföldről jöttek ide a Vértes-Bakony vidékére. De jöttek az akkori Magyarország más tájaira is. Az itt élő, megritkult magyar őslakosság furcsállta szokatlan ruhájukat, beszédjüket.

Kérdésükre a jövevények készségesen magyarázták, hogy „Wir sind schwaben” – vagyis mi svábok vagyunk. Aztán a Rákóczi-féle szabadságharc leverése után mind nagyobb tömegben – a Németföld különböző tájairól idetelepülő németajkúakat továbbra is sváboknak mondták, és ez a megnevezés maradt meg nemcsak a magyarok, hanem a szlovákok, románok, szerbek, horvátok nyelvében is.

(fotó: Schwarz Alajos saját archívuma)

– Elmondaná élete meghatározó állomásait?

Szívesen elmondom életem meghatározó eseményeit is. 1929 áprilisában születtem. Édesapám jó hírű szabómester volt, többnyire egy-két inassal és segéddel dolgozott az akkor még „Prohászka Ottokár” püspökről elnevezett utcában, ami most a Táncsics nevet viseli. Édesanyám napszámosok munkáját is igénybe véve a szőlőinket dolgozta meg.

Az első két elemit a nem sokkal korábban megépült „Vajali” iskola egyik tantermében végeztem, a másik teremben az idősebb móriak által jól ismert Hajós Vilmos tanító oktatta az ötödikes és hatodikas fiúkat. A harmadik és negyedik osztályt a mai Petőfi iskola helyén állt régi, földszintes iskolában végeztem.

Édesapám 1939-ben íratott be a móri polgári iskola első osztályába, melyet 1943 nyarán fejeztem be. A következő állomás a székesfehérvári Kereskedelmi volt. Az első osztály befejezése után egy év a háborús események miatt elmaradt, és csak 1945 őszén folytatódott. Az érettségit 1948-ban tettem le.

1950 elején a Balinka bánya nyitómunkálataiban vettem részt. Később a Pusztavámi bányát építő vállalat dolgozója lettem. 1950 őszén hároméves katonai szolgálat következett. Röviddel leszerelésem után meghalt Édesapám. A gyászév letelte után nősültem meg. Ekkor már a pusztavámi szénbányavállalat dolgozója voltam, mint raktáros, majd pénztáros. A vállalat megszűnése miatt az Oroszlányi bányához kerültem hasonló beosztásba.

Hamarosan folytatjuk a második résszel.

Az interjút Geszler Anikó készítette 2014. februárjában – a szerk.