Nagy Edit móri szobrász alkotását avatták Székesfehérváron

Népszerű ajánlatok

/A képen Nagy Edit, háttérben édesapja, Nagy Benedek szobrászművész – Fotó:OKK Fehérvár/

Emlékművet avattak augusztus 21-én pénteken Áron Nagy Lajos, a kétszeres Munkácsy Mihály-díjas festőművész, Székesfehérvár Díszpolgárának a tiszteletére.

A művész életének nagy részét Székesfehérváron töltötte: lokálpatrióta alkotóként és rajzpedagógusként kivívta barátai, kollégái, tanítványai és az egész város megbecsülését, és nagy hatással volt Székesfehérvár képzőművészeti életére. A Képzőművészeti Szövetség Területi Szervezetének elnökeként segítette a város, a megye és a régió művészi eseményeit, így nagyon sokan kerültek vele szakmai kapcsolatba.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester ünnepi beszédében azt az örömét fejezte ki, hogy az avatóünnepségre sor kerülhetett az elmúlt nehéz időszakot követően. A civil, székesfehérvári magánemberektől érkező kezdeményezés szimbolikus jelentőségéről beszélt, hiszen először egy méltó közterület kapta meg Áron Nagy Lajos nevét, most pedig elkészült egy rá emlékeztető alkotás.

A Nagy Edit által készített szobrot a polgármester és Molnár Dezsőné, az Áron Nagy Lajos hagyaték gondozója leplezték le.

Forrás:OKK Fehérvár

Fotók:OKK Fehérvár

Írj Te először kommentet "Nagy Edit móri szobrász alkotását avatták Székesfehérváron"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*