Ilyenek voltak: móri országos kirakodó és állatvásárok és a hetipiacok

Népszerű ajánlatok

“…A négy országos vásárt a következő napokon tartották meg:

Szent György napján, április 24-én (Der Juehi-markt), a Szentháromság-vasárnapot követő hétfőn (június elején), a Rozália napot (szeptember 4.) magába foglaló hét hétfőjén (ez volt az ún. „babvásár”) és végül november 11-én a Márton-napi vásárt.

A kisiparosok és kiskereskedők a helypénz lefizetése után a szokott helyükön állíthatták fel sátraikat. A Vásártér északi oldalán, pl. a rőfösök, takácsok. Utóbbiak közül emeljük ki a móri és környező német falvak asszonyai által nagyon kedvelt „kékfestő” anyagokat készítő és árusító budapesti Goldberger, – a pápai Kluge, a székesfehérvári Fellmayer és Montskó cégeket. Itt árulták a készruhákat és a lábbelieket is.

Az idősebb móriak emlékezetét felfrissítendő néhány akkori iparost fel is sorolnék: a hordócsapokat, dugókat készítő Beck Imre faesztergályost, a két Répási kalapost, a Hornich – és Müller köteleseket, Marczer kosárfonót, a Gróf és Mayer szíjgyártókat, Viehmann és Magda mézeskalácsos- és gyertyaöntőket, Arnau kefekötőmestert.

A mai Radnóti iskola előtt álltak a „ringlispilek” – senki nem mondta körhintának! Ezek akkor még nem villany, hanem emberi erővel – pontosabban gyerekerővel működtek. A magasban lefektetett deszkákon körbejárva hajtották azt. Munkadíjuk az volt, hogy öt menet hajtása után egy menetet mehettek ők is.

Az első világháborús emlékmű előtt működtek az elmaradhatatlan céllövöldék és lacikonyhák. Itt-ott szerencsejátékosok próbálták a figyelmetlen jelentkezőket becsapni az „itt a piros, hol a piros?”, vagy a „páros – páratlan” játékkal. A második világháborús emlékmű helyén a fazekasok kínálták árujukat. A kastély előtti vadgesztenyefák árnyékában a móri és környékbeli kádárok vártak vevőkre. Ugyanitt a cigányoktól lehetett a fűzfából kivájt disznóforrázó- és kenyérdagasztó teknőket is megvenni.

A Vásártér utcától észak felé tartották az állatvásárokat, ahol lovak, szarvasmarhák, malacok és süldők cseréltek gazdát. Az óvatosság itt is nagyon ajánlatos volt. A kistőgyű, tehát kevés tejet adó tehén tőgyét előzőleg csalánnal csapkodta meg az eladó, hogy az gyulladásba jöjjön és ezáltal megnagyobbodjon, megduzzadjon. A rúgós lovat pálinkába mártott kenyérdarabokkal kábították el. A kehességet rövid ideig ható gyógynövény-főzettel leplezték.

A nagy értéket képviselő állatok vételét-eladását hosszas alkudozás előzte meg. Ennek végét a kézfogás jelezte. A sikeres üzletre egy közeli kocsmába áldomást ittak – ezt a németajkúak is, saját kifejezésük erre nem lévén, az „ádomás” alakban ejtették ki. Arról is sokszor hallhattunk, hogy az eladó a vételárat mindjárt el is itta, vagy elkártyázta. Az állatorvos passzust adott az állatról, ez nemcsak annak egészséges voltát, de egyben a tulajdonjogot is igazolta. Ha az eladás súlyra történt, a jószágot a Rákóczi utcai kápolna mellett, vagy a mai autóbuszpályaudvar helyén állott községi hídmérlegen le is lehetett mázsáltatni.

A vásárok napján a boltok is nyújtott idejű nyitva tartással várták a vevőket. Itt is többnyire hosszas alkudozások után nyúlt a vevő a pénztárcájáért. A szegényebb nők alsószoknyájuk zsebéből vették elő a zsebkendő sarkába kötött krajcárjaikat. Ezt a „rejtekhelyet” joggal vélték biztonságosnak a zsebtolvajoktól. Ritkán, de időnként mégis előkerült egy aranypénz is a fizetés során.

A sok hamisítvány miatt a boltos, – jobb helyeken a pénztárosnő (ahogy akkoriban mondták a „kaszirnő”) gyanakodva szemlélte az érmét, többször is a pénztár márványfelületére dobva figyelte annak csengését. A legbiztosabb azonban a fogpróba volt: erélyes ráharapás nyoma meglátszott a puha aranyon, a kemény rézből készült hamisítványon viszont nem….”

(Részlet Schwartz Alajos: A Móri németség története és élete c. könyvéből – a szerző engedélyével)

Írj Te először kommentet "Ilyenek voltak: móri országos kirakodó és állatvásárok és a hetipiacok"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*