Amikor “Móri Napok”-at rendeztek Móri Bornapok helyett

Népszerű ajánlatok

A képen egy szőlőprés (Bakonycsernyén) – Forrás:wikipedia, Fotó:Bárdos Veronika/

A fiatalabbak már nem emlékeznek rá, a középkorúak és idősebbek viszont igen: a nagy hagyománnyal bíró Móri Bornapokat a 20. század második felében – a szocializmusban – nem “Móri Bornapok”, hanem “Móri Napok” néven rendezték meg.

A korabeli sajtóból szemezgettünk, itt olvasható néhány rövid tudósítás az akkori programokról – 1969-es,  1970-es, 1976-os és 1978-as cikkek:

Pénteken a móri járás agrárszakembereinek tanácskozásával megkezdődtek a ri napok”. A hagyományos bornapok „utódjaiként” október 12-ig tartó eseménysorozat tartalmasabb, kulturális programban gazdagabb lesz elődjénél. A tanácskozás után — pénteken délután —• a községi tanács nagytermében megnyitották a Mór jelenét és lövőjét dokumentáló kiállítást.”

Forrás:Library.hungaricana.hu/Dolgozók Lapja, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám) /1969-10-04 / 230. szám

A nemzetiségi együttesek színpompás felvonulása és műsora lesz az idei móri napok központi eseménye. A móri borvidék hagyományos őszi ünnepségsorozatát október 6-tól 8-ig rendezik meg az idén. A gazdag programot a csepeliek bemutatkozása nyitja meg, Csepel történetével, illetve az ott alkotó mű. Vészek alkotásaival ismerkedhetnek meg a móriak. A Lamberg kastélyban Áron Nagy Lajos Munkácsy-díjas székesfehérvári festőművész tárlatát nyitják meg,

Forrás:Library.hungaricana.hu/Délmagyarország, 1978. szeptember (68. évfolyam, 206-231. szám) /1978-09-20 / 222. szám

Elkészült a hagyományos móri napok idei rendezvénysorozatának programja. Az első rendezvényre szeptember 25-én kerül sor, amikor „műszüretet” tartanak a móri szőlőhegyen. A szüreti népszokásokat és a régi szőlőművelő eszközöket, munkafogásokat bemutató rendezvényt filmre veszik és majd levetítik az amerikai kontinens magyarlakta településein. A Móri napokoktóber 1—3 között a szlovák és német nemzetiségi kultúra jegyében zajlanak, fellépnek a nemzetiségi zenekarok és néptáncegyüttesek, számos néprajzi. képzőművészeti és fotókiállítás nyílik és sor kerül a hagyományos szüreti felvonulásra és szüreti bálra is.

Forrás:Library.hungaricana.hu/ Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)  / 1976-08-11 / 189. szám

„Móri napokkezdődtek csütörtökön, az ezerjó hazájában. Móron, az október 10- ig tartó rendezvénysorozat célja, hogy a járás lakóinak és a népes vendégseregnek képet adjon a vidék gazdasági és kulturális életéről. A programot csütörtökön a móri járás ifjúmunkásainak „parlamentje” nyitotta meg, majd a nagyközség vezetői találkoztak a fiatalokkal s adtak választ kérdéseikre. “

Forrás:Library.hungaricana.hu/ Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)  /1970-10-09 / 237. szám

Írj Te először kommentet "Amikor “Móri Napok”-at rendeztek Móri Bornapok helyett"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*