A szénbányászat környékünkön: az 1928. évi bakonycsernyei szerződés

Népszerű ajánlatok

/A kép illusztráció – A képen: Bakonycsernye, Királyszállás/

Móron és környékén az I. világháborút követő években terelődött a figyelem a szénbányászat felé. Erről az időszakról szól cikksorozatunk. Itt a negyedik rész:

“…A kisgyóni bányaigazgató, az 1928. évi bakonycsernyei szerződés megkötésével kapcsolatban az általa követett módszerről a következőképpen számolt be igazgatóságának:

„Tisztában voltam azzal, ha rövidesen nem fog sikerülni a meghosszabbítás, végérvényesen elveszítjük a területet.

Ezért titokban igyekeztem behálózni két hangadót, hogy készítsék elő a talajt a szerződés meghosszabbítására, egyrészt, másrészt az egész községet leterrorizáltam azzal, hogy az összes csernyeieket elbocsátjuk a munkából, újakat tényleg nem vettem föl, s a meglévőkből is kezdtem a lehetőséghez mérten lassan elbocsátani, közben azonban adtam a községnek kemencesalakot útjaik javítására, amivel az elöljáróságot puhítottam meg és a birtokosságot úgy, hogy egyrészről a kenyértelenségtől való félelem, a birtokossággal szemben a jótevő szerepében föllépve kezdtem lassan hatni.”

„Szerencsémre sikerült megnyernem a községnek a népre legbefolyásosabb emberét 200 pengőért, ki azután tekintélyével igyekezett megnyugtatni és lecsendesíteni őket, amikor ez már jól-rosszul sikerült, s mivel én előzetesen kioktattam az én embereimet, ha szavazásra kerülne a sor, mindkét kezüket emeljék föl, mert tudtam, hogy mind a két kezükre szükség lesz, ezért mikor a fenti emberem kapacitálására némileg elcsendesedtek, kértem a főjegyzőt, hogy szavaztassa le őket.

Ez leírhatatlan lárma közepette megtörtént, sajnos azonban úgy, hogy dacára az én duplakezű embereimnek, csak alig 2—3 szavazat-többséget kaptam. Nekem azután valahogy sikerült kijutnom a községházáról csendőrfedezet mellett…”

 

Forrás: library.hungaricana.hu/Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)  TANULMÁNYOK   Jera Ferenc: A Fejér megyei szénbányászat története 1920 – 1973.

 

Folytatjuk!

Írj Te először kommentet "A szénbányászat környékünkön: az 1928. évi bakonycsernyei szerződés"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*