Öt és fél éve fejezték be a termelést az ország utolsó mélyművelésű szénbányájában, Márkushegyen. Egy régi szomorú esemény kapcsán kell szót ejtenünk róla. Még mindig sokan emlékeznek 1983. június 22-ére – a térségben valószínűleg még sokáig így is lesz. Ekkor történt a modern kori magyar szénbányászat történetének mindeddig legsúlyosabb tragédiája: sújtólégrobbanás a Márkushegyi Bányaüzemben…
33 magyar és 4 lengyel bányász vesztette életét a hajnali kb. 4 óra 10 perc körül történt tragédiában. Közel húszan sérültek meg rajtuk kívül.
Jómagam – alig húsz felett voltam – valamikor délelőtt, vagy dél felé (?) mentem a Pusztavám végénél (nem messze a bánya főbejáratától) lévő buszmegállóba, Mórra indultam. Akkor már terjedtek a hírek, hogy valami nagy baj történt.
Óriási tömeg volt ott, egymásnak adták tovább az emberek a híreket, értesüléseket…
Az öcsém is a bányában dolgozott (a gondviselésnek köszönhetően azon az éjszakán valamiért nem volt benn…)
Családok mentek tönkre, apák, férjek, fiúk mentek el örökre…
Volt, akit személyesen ismertem közülük, és volt olyan, akinek a felesége a szíve alatt hordta közös gyermeküket, aki soha nem láthatta meg édesapját…
Az eseményekről áldozatokról hitelesebben írt Kőrösi Imre 2008-ban a Mór című közéleti havilap (az önkormányzat kiadványa volt) augusztusi számában, ebből idézünk:
“25 év távlatából megpróbálom hitelesen feleleveníteni e 2-3 nap történéseit.
Azon a június 22-i éjszakán hatalmas vihar dúlt a térségben heves zivatarral, villámlással tarkítva. Pontosan két óra ötvenkét percet mutatott az óra, amikor a személyszállító akna gépkezelője jelentette a diszpécserközpontnak, hogy áramszünet van és leállt a főszellőztető.
A diszpécser felhívta a vállalati fődiszpécsert. Ő azt mondta, hogy a mindszenti trafó leállt és a vihar miatt nem tudnak visszakapcsolni, a hibaelhárítók azonban kimentek a helyszínre. Az akkori előírások szerint még három órát tartózkodhattak az alapközlén, ahol áthúzó légáram van. Négy óra után pár perccel jöttek az információk, miszerint baj van a területen.
Négy óra tizenöt perckor jelezte a diszpécser a bányamentőknek, hogy az északi I -es bányamezőben valószínű robbanás történt. A bányában nagy a por és szénmonoxid van. Azonnal riasztották a mentőket, riadó kocsin tízen Márkushegyre indultak. Akkor még nem sejtették, hogy nagy a baj.
Az igazgatói iroda és környéke felbolydult méhkashoz hasonlított. A kora reggeli órákban a helyszínre sietett Menyhárt László az OBF. elnöke, Juhász Ádám, Kapolyi László ipari államtitkár, Kovács László a BDSZ. főtitkára, Havasi Ferenc az MSZMP KB. titkára, Antalóczy Albert Komárom megye és Takács Imre Fejér megye politikai vezetői. Az első információt Menyhárt László adta, erre az időszakra a mentés befejeződött, hiszen reggel nyolc órára már egyetlen sérült vagy halott sem maradt a bányában.
Elmúlt este kilenc óra, amikor Kapolyi László tartott egy rövid tájékoztatót: – 22-én hajnali két óra ötven perckor leállt a szellőztetés és a hetvennégy perces áramszünet alatt a metán felszaporodott. Elrendelték a munkahelyek elhagyását. A tízes alapközlére irányították az embereket, mivel itt még volt természetes légáram.
Az északi I-es mezőben ezen az éjszakán 94-en dolgoztak. A sújtólégrobbanás okait ezekben az első órákban még nem tudták megállapítani, mivel a robbanás epicentrumát a Kormánybizottság nem tudta bejárni.
Kapolyi László a robbanás feltételezhető okaként három lehetőséget jelölt meg. Vagy robbantottak a 16-os elővájáson, vagy egy biztonsági benzinlámpa, netán valamelyik elektromos berendezés hibája okozhatta a tragédiát….”
“…Végezetül álljon itt a 37 hősi halált halt bányász neve: Bíró István, Brunda László, Danek Józef, Emődi Ferenc, Erdélyi Gyula, Erdősi László, Farkas Sándor, Halasi István, Halász Sándor, Horváth István, Horváth Mihály, Kaszycza Erwin, Kolonics Lajos, Kottyán József, Kovács Károly, Kókai Miklós, Lakatos Bertalan, Martin István, Lóth János, Markovics József, Mészáros László, Módi Károly, Németh Imre, Nyolcas András, Pisch László, Puska József, Pirik István, Rolka Zdzislaw, Raáb János, Reinhard József, Sóvágó Imre, Szekeres Mihály, Szabó Sándor, Szűcs János, Vaczkó Béla, Viczai Sándor, Zyla Stanislaw.
Drága barátaink!
Nem éltetek hiába!
Jó szerencsét!
Kőrösi Imre
egy Márkushegyi
nyugdíjas
2008. nyara”
Eddig az idézet.
Minden évben koszorúzást tartanak a tragédia évfordulóján az áldozatokra emlékezve – a szerk.
Írj kommentet