Tárnok, Tőrös, Karolin, Gézamajor… – puszták a mai Móron és környékén

/A kép illusztráció – Fotó:wikipedia/

Vajon melyik mórinak vagy környékbelinek mond valamit alábbiakban említett helyek egyike-másika? – Ugyanis ezek is azok közé a kistelepülések közé tartoztak, melyekben – a város mai közigazgatási határain belül – éltek elődeink a középkorban.

“…Az 1930. évi népszámlálás a község nemzetiségi viszonyait is feldolgozta.1 Az itt talált 10.032 lakos közül 4.832 vallotta magát magyarnak. Közülük 3.700 a belterületen, 1.132 pedig a külterületeken, a pusztákon élt…”

“…A puszták zöme a török hódoltság alatt elpusztult falvacskák helyén keletkezett. Hozzá kell tennünk, hogy egyes falvak olyan nyomtalanul tűntek el, hogy egykori, sejtett helyüket már csak dűlőnevek őrzik, mint pl. „Faluhely”, vagy „Templomdomb”.

A háború előtt a legnagyobb puszta Felsődobos volt, itt 373 fő élt. Többségük – úgy, ahogy a Mórral már régen összeépült Vajaion is – egyéni gazda volt. Vajai puszta a Lambergek, majd Széchen gróf birtokához tartozott. Alsó- és Középdoboson 92 fő lakott. Területükön Tsohohey József, Bús-Fekete Ferenc és Mérai Tibor középbirtokosok osztoztak. Árkipusztán (a Trauttenberg-Zichy és Széchen családok birtoka) – 150 fő élt. A Fiáth bárók sövénykuti birtokán 84 fő, Zichyék Timárpusztáján 239 fő, az Auspitz család Tőröspusztáján pedig 109 fő élt és dolgozott, mint cseléd, béres vagy iparos. Nem volt jelentős számú lakója Grünfeld Pál Tárnok, – Szing Ignác „Karolin”, – Lamberg – Széchen kézen levő Gézamajornak, úgyszintén a Körmendi- és Pisch pusztának sem.

A puszták helyén állott falvak nevével már Árpád-kori oklevelekben találkozhatunk: II. Béla (1131-1141) a székesfehérvári kereszteseknek adományozta többek között Achazi (Árki?) és Timár falvakat. Dobost legkorábban egy 1193. évi oklevél említi, 1269-ben a „Fuldubus” – később a „Nyeregtartó – Felsődobos” elnevezések jelennek meg. Egy 1269-ben kelt oklevélen a „Villa Arquy” és egy másikon a „Possessio Arky” falunév olvasható.

A veszprémi püspökség egyházi tizedösszeírása 1333-ban Moor, Timár és Arachin (Árki) plébániáit említi. Seidl Ignác Tőrös templomának alapjait ásatta ki 1857-ben. Timártól ENy-ra a „Faluhely” dűlőben ugyancsak egy templomocska alapköveiben akadt el az eke vasa. A Dobos melletti „Templomhelynek” nevezett erdei tisztáson 1870-ben szépen faragott homokköveket találtak. Egy 1662-ben kelt megyei összeírás elhagyott helyként említi Vajalt, Árkit, Dobost, Tárnokot, Tőröst és Timárt.

Érdekességként említsük meg a móri Frey János bíró és Buder András jegyző 1864-ben kelt feljegyzését, melyben – országos kezdeményezésre – a móri határ dűlőneveinek és pusztáinak elnevezését magyarázzák: „Árki Puszta, amelyben hajdan lakosok is voltak, azonban azok onnét kivándorolván (helyesebb lenne: elmenekülvén!) a török által leromboltatott, de a templom még most is fenn áll.

Dobos Puszta, mely erdőből áll. Itt megjegyeztetik, hogy hajdan itt lakosok voltak és a templomnak alapkövei most is láthatók.

Timár Puszta, 1444-ik évben Thimári Timár Antal Simon részére királyi adományozás után nyerte ezen puszta nevezetét. Faluhely Rét, onnan neveztetik, mivel ott egy kis falu létezett, és az épületek talpkövei most is láthatók.

Tőrös Puszta, erdőből és szántóföldekből áll. Hajdan népesítve volt és a templom alapkövei most is láthatók.” 1723-ban Dobos, Árki, Vajai, Tőrös, Timár területén csak legeltetés, faizás történik….”

(Részlet Schwartz Alajos: A móri németség története és élete c. könyvéből – a szerző engedélyével)